Létrehozva: 2019.07.18.

Afrika felől érkező fenyegetésre figyelmeztet a német hírszerzés

A nigériai maffia már Németországba is betette a lábát. A hatóságok szerint a tagjai különösen brutálisak, ráadásul szinte lehetetlenség kitenni õket az országból.

Németországban úgy tartják, ha a hírszerzés figyelmeztetést ad ki, akkor érdemes azt komolyan venni. A hírszerzés és a titkosszolgálat ráadásul most együtt kongatta meg a vészharangot, jelentésük szerint az Afrikából érkező veszélyre kell felkészülni. A német RTL által megszerzett és közzétett dokumentumok szerint a közismerten brutális nigériai maffia már nem csak Olaszországban jelent komoly fenyegetést, hanem Németországban is. Olaszországban a szicíliai maffiának bele kellett törődnie, hogy az afrikai ország hálózata lenyúlta a drog- és prostitúciós piac egy jelentős részét.

Úgy tűnik azonban, hogy a nigériaiak nem elégedtek meg ennyivel, elkezdték a hálózatukat kiépíteni Németország nagyvárosaiban is. A titkosszolgálati jelentés említést tesz róla, hogy Olaszországban százezernél is több nigériai migráns van, akiknek egy része célba vette a szomszédos országokat is. A Németországba szökő illegális nigériai bevándorlók nagy részének nincsenek iratai, így a kitoloncolásuk enyhén szólva is nehézkes.

A segélyeken tengődők pedig gyors pénzszerzési lehetőségként tekintenek az eleinte piti bűnözői feladatokra. Aki azonban egyszer bekerül a körforgásba, az nem nagyon tud onnan kiszállni. De sokan számolnak be arról is, hogy a nigériai maffia biztos lakhatás és megélhetést ígér Európában a kivándorlásra vágyóknak. A 15 millió forintnak megfelelő euró kifizetése után a migránsokat valóban eljuttatják Európába, ám ott a nem a beígért jólét várja őket, hanem a prostitúció és a kötelező bűnözői életmód.

Ráadásul az Európában elképzelhetetlen, de Afrika egyes részein igenis működő fekete mágiával és vudu szeánszokkal fenyegetik az áldozatul esőket. Ennek értelmében, ha valaki nem engedelmeskedik, akkor arra átkokat szórnak, ami a közhiedelem szerint megbetegíti a családtagokat, és további balszerencsét hoz rájuk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

mindmegette.hu

Marhapörkölt német módra - készítsd el barna sörrel, isteni lesz a végeredmény!

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

life.hu

Még 2024-ben beigazolódhat Baba Vanga dermesztő jóslata

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl