7°C
22°C

Zsigmond névnapja

RETRO RÁDIÓ

Tárt karokkal várja az ISIS terroristák gyermekeit a svéd egyház

Tárt karokkal várja az ISIS terroristák gyermekeit a svéd egyház
SZM
Szerző
SZM
Létrehozva2019. 05. 20. 00:30

Svédországból körülbelül 300 személy utazott el az Iszlám Államért harcolni. Nagy kérdés, hogy a gyermekeik veszélyt jelentenek-e?

Svédországnak vissza kell fogadnia az Iszlám Állam harcosaivá vált állampolgárait – jelentette be tavaly Alice Bah Kuhnke svéd kulturális miniszter.

Az idén februárig a svéd titkosszolgálat, a Sapo szerint nagyjából 150-en térhettek vissza Svédországba azok közül, akik korábban már Szíriát és a terrorállamot választották. Csakhogy közülük jó néhányan máris új szélsőségesek toborzásába kezdtek, ezúttal Malmőben, amint ez kiderült a TV4 Nyheterna riportjából.

Megdöbbentő, hogy a svéd gyerekek hősként tekinthetnek ezekre a visszatért iszlamistákra, ami rendkívül veszélyes. Az emberek itt már nagyon aggódnak a saját gyerekeik miatt – mondta Michael
Helders svéd aktivista.

Nos, ha a svéd gyerekek hősként tekintenek rájuk, mit várhatunk a saját gyermekeiktől? A kérdés nem költői, mert a Sputniknews híre szerint

a svéd egyház arra készül, hogy hazahozza az egykori svéd ISIS terroristáknak, az “ISIS-menyasszonyoktól” született 60-80 gyermekét.

A göteborgi Högsbo plébániatemplom gyűjtést támogató koncertet is rendezett ennek érdekében. Külön pénzt gyűjtenek annak a hét árvának a visszahozatalára, akiknek az apja Michael Skramo, és aki a legveszélyesebb skandináv terrorista hírében állt Abou Ibrahim al-Swaidi néven, és aki márciusban veszítette életét a fronton.

Skramo apósa nemrég eljuttatta a gyermekeket az iraki svéd konzulátusra, amely tényt kitörő örömmel üdvözölte a svéd
közszolgálati televízió. Az interneten hozzászólók már nem ennyire lelkesek. Valaki ezt írta: vajon figyelt-e a svéd egyház a Skramo által Irakban és Szíriában megkínzott és meggyilkolt keresztény
áldozatokra?

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.