Létrehozva: 2019.05.29.

Diákokat költöztetnek ki a szálláshelyeikről Németországban! Kell a hely a migránsoknak

A migránsok nem találnak Braunschweigban olyan otthont a lakáspiacon, ami megfelelõ lenne. Így tovább maradnak a menekültszállón, ahol így nem tudnak újabb bevándorlókat fogadni. Megoldás: kiköltöztetik a diákokat a szállásaikról.

Braunschweig önkormányzata úgy döntött 2016-ban, hogy felépít nyolc olyan lakókonténerekből álló épületegységet, ahova majd az újonnan érkező migránsokat szállásolják el. A 100 ember befogadására alkalmas nyolc komplexumból végül csak hatba költöztek bevándorlók, a többi egy rövid ideig üresen állt. Ekkor jött az ötlet, mi lenne, ha a városban tanuló diákok vehetnék ezeket birtokba.

Természetesen a tanulóknak már bérleti díjat kellett fizetniük...

Az első problémával akkor szembesültek a hatóságok, amikor kiderült, hogy a migránsok a lakáspiacon nem találnak maguknak új otthont, így a tervezettnél hosszabb ideig maradnak az átmeneti szállásukon. Ezzel azonban elvették a helyet az újonnan érkező migránsoktól. A megoldás kézenfekvő volt a város vezetőinek: Szeptember végével felmondják a bérleti szerződéseket, majd egy rövid renoválás után újabb migránsok költözhetnek a maradék két épületbe is. 

Azt egyelőre senki nem tudja megmondani, hogy Braunschweig miért nem nyújt hasonló segítséget a városba érkező diákoknak, nekik ugyanolyan nehéz lakást találni, mint a bevándorlóknak.   

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter védett vasúti kocsiban utazott a vasárnapi tüntetésre, így reagált a MÁV

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Bibliai csapás érte Iránt: élő halak potyogtak az égből – videó

KÜLFÖLD

Teljes rémület: Láncfűrészes férfi rohangált fényes nappal az utcán, még a rendőrséget is üldözőbe vette

KÜLFÖLD

Putyin medvével birkózó testőre lehet az új orosz védelmi miniszter

KÜLFÖLD

Új "világvége-repülőt" épít az Egyesült Államok