RETRO RÁDIÓ

Zavargások Németországban, elegük lett a migránserőszakból

Zavargások Németországban, elegük lett a migránserőszakból
WM
Szerző
WM
Létrehozva2018. 08. 28. 21:35

Egy szír és egy iraki migránst azzal gyanúsítanak, hogy a hétvégi chemnizti fesztiválon agyonszúrtak egy 35 éves német asztalost. A városban felforrósodott a helyzet, több százan vonultak utcára. Bár a lakosság már korábban is jelezte, hogy nem kérnek a migránsokból, a média és a baloldali városvezetés szerint szélsõjobboldali erõk vannak csak az utcákon.

Előzetes letartóztatásba helyezték azt a 23 éves szír és 22 éves iraki migránst, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a chemnitzi városi fesztiválon agyonszúrták a 25 éves Daniel H.-t. Sajtó információk szerint a férfinak azért kellett meghalnia, mert segítséget akart nyújtani barátival egy – migránsok által – molesztált lánynak. Ezt az értesülést azonban a rendőrség nem erősítette meg. Az összetűzésben két másik ember is megsérült, őket egyelőre kórházban ápolják. A gyilkosságot követő napon ezren vonultak utcára, aminek során több bevándorlót is elkergetett vagy megfenyegetett több tüntető.

Hétfőn estére pedig már ötezresre duzzadt a tömeg.

A demonstrálók között volt ak, aki náci karlendítéssel "üdvözölték" a rendőröket. A tüntetésen hatan megsérültek. A német média és a város szociáldemokrata vezetése azt állítja, hogy szélsőjobboldali erők randalíroztak az utcán. Azt azonban figyelmen kívül hagyják, hogy egy gyilkosság volt a demonstráció kiváltó oka. Arról sem beszélnek, hogy Chemnitzben és a közeli nagyvárosokban már réges-régen elfogyott az emberek türelme.

Chemnitzben is több nagy felháborodást keltő eset is történt a migrációs válság kitörése óta.

Május végén például egy 15 éves lányt erőszakolt meg egy szíriai migráns egy elhagyatott pincében, és a nyár folyamán bevándorlók zaklattak német lányokat a helyi strandon. Több migránst is azzal gyanúsítanak, hogy a városi katolikus templomokat rendszeresen megrongálják. A közeli Drezdában és Lipcsében is hasonló a közhangulat.

A drezdai városháza elé szintén tüntetést jelentettek be a Chemnitzben történtekkel kapcsolatban.  

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.