RETRO RÁDIÓ

Félelmetes hírek érkeztek az Iszlám Államról, erre senki sem számított

Félelmetes hírek érkeztek az Iszlám Államról, erre senki sem számított
WM
Szerző
WM
Létrehozva2018. 08. 15. 07:45

Bár az Iszlám Állam nevû terrorszervezet elvesztette befolyásának nagy részét a Közel-Keleten, még így is több tízezer fanatikus követõje van.

Az ENSZ jelentése szerint kisebb titkos egységekben élhették túl az Iszlám Állam szimpatizánsai azt, hogy a nyugati szövetségesek végezetes csapásokat mértek állásaikra az elmúlt években. Az ENSZ tanulmányából kiderül, hogy a terrorszervezet korábbi fellegvárainak számító Irakban és Szíriában még mindig legalább 30 ezer fanatikus követő él.

Az említett két országon kívül még Afganisztánban, Líbiában, Délkelet-Ázsiában és Kelet-Afrikában is lehetnek szép számmal nyugvó sejtek.

Az Iszlám Államnak még jó időre szüksége lesz, amire újra talpra tud állni, hiszen több jelentős vezetőjét kivégezték, a többi magas rangú dzsihadista pedig az életét féltve elhagyta a konfliktus zónákat. Az ENSZ jelentése külön felhívja a figyelmet, hogy néhány országban erősebb már az al-Kaida nevű terrorszervezet, mint az Iszlám Állam. A szintén poraiból újra épülő al-Kaida egyelőre a szegényebb afrikai térségekben keres követőket.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.