RETRO RÁDIÓ

Szexorgiákat tartottak a Soros pénzelte NGO munkatársai

Szexorgiákat tartottak a Soros pénzelte NGO munkatársai
WM
Szerző
WM
Létrehozva2018. 02. 12. 18:55

Múlt héten bombaként robbant a hír, miszerint az Oxfam nevû segélyszervezet munkatársai szexbulikat tartottak, miközben a haiti földrengés áldozatain kellett volna segíteniük. Mint most kiderült, Csádban sem volt ez másképpen.

Az adományokból működtetett Oxfam nevű nem állami szervezet (NGO) munkatársai azért utaztak 2010-ben Haitira, hogy segítsenek a pusztító erejű földrengés áldozatainak. A Richter-skála szerinti 7,0 erősségű földrengés során és annak hatására a becslések szerint 170 ezer ember vesztette életét. Elmondható tehát, hogy a térségben hatalmas szükség volt a segítőkezekre. A Soros György által is támogatott Oxfam aktivistáinak azonban nem az volt a legfontosabb, hogy túlélőket keressenek, vagy azokon segítsenek.

Egy jelentés szerint ugyanis a katasztrófa sújtotta térség kellős közepén, ráadásul a segélyszervezetnek küldött adományokból prostituáltakat fizettek, és hatalmas orgiákat szerveztek.

A történetről egy korábbi Oxfam dolgozó tálalt ki. Állítólag olyan bizonyító erejű fotók is vannak, amelyen az örömlányok Oxfam feliratú pólókban pózolnak. 2011-ben az NGO belső vizsgálatot rendelt el, miután a vezetés tudomást szerzett a kicsapongásokról. A szervezet szóvivője elmondta, hogy ennek hatására többeket felfüggesztettek, mások pedig önszántukból mondtak le pozíciójukról - írja a Bild.

Csádban is történtek hasonló esetek 

Miután napvilágot láttak a Haitin történtek, a brit lapok vasárnap arról is beszámoltak, hogy Csádban is történtek hasonló esetek. Egy másik korábbi munkatárs arról beszélt, hogy 2006-ban az afrikai országban üzemeltet szállásokon ugyan ez volt a helyzet.

Lányokat hívtak meg a bulira, és tudtuk pontosan, hogy nem csak barátnőkről van szó, hanem valami másról… Az Oxfam remek munkát végez, de ez egy ágazati probléma

– mesélte az Observer nevpű brit hetilapnak egy korábbi aktivista. Sokan azt vetik a segélyszervezet szemére, hogy pont olyan országban költöttek ilyen bulikra, ahol egyébként közel 11 millió ember éhezik.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.