RETRO RÁDIÓ

Merkelnek mennie kell - skandálta a tömeg Cottbusban

Merkelnek mennie kell - skandálta a tömeg Cottbusban
WM
Szerző
WM
Létrehozva2018. 02. 27. 13:15

Legutóbb a múlt hétvégén gyûlt össze több ezer ember, hogy a Merkel-féle politika ellen tiltakozzanak.

A „Haza jövője” nevű német szervezet múlt szombaton nagyszabású megmozdulást szervezett Cottbusban. A szervezők számításai szerint legalább ötezren vettek részt a rendezvényen, aminek az egyik szlogenje az volt, hogy „Merkelnek mennie kell”. A békés tüntetésre azért került sor, mert január óta rendszeresek az összecsapások a németek és migránsok között. A tartomány belügyminisztere korábban be is jelentette, hogy tekintettel a kialakult helyzetre, egy ideig nem fogadnak be újabb bevándorlókat.

Cottbus a túlterheltségre és az integrációs problémákra hivatkozva kérelmezte a migrációs stopot. Rendőrségi jelentések szerint például pár hete német fiatalok osztogattak gázsprayt és szórólapokat Cottbus központjában a járókelőknek. A helyi rendőrség megerősítette, hogy a röplapokra bevándorlás-ellenes szövegeket nyomtattak.

Saját kézbe kell venni a dolgokat

A szombati demonstráción többen is felszólaltak, köztük Németország második legerősebb pártja, az Alternatíva Németországért egyik parlamenti képviselője is. Hansjörg Müller úgy fogalmazott:

Ugyanúgy kell cselekednünk, ahogy azt 1989-ben tettük, és a saját kezünkbe kell vennünk a sorsunkat.

A beszédeket többször is félbeszakította a skandáló tömeg, melyek során elhangzottak a Merkelnek mennie kell, az árulók és az ellenállás kifejezések is. Egy cottbusi nő is felszólalt a megmozduláson, aki elmesélte, hogy a gyermeke iskolájában egyre súlyosabb a helyzet.

A nő azt mondta, hogy a migráns fiatalok egyre erőszakosabban viselkednek.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.