Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2018.02.06.

Ismét megugrott a Földközi-tengeren át érkező migránsok száma

A tavaly nyár óta érkezett statisztikák egészen megnyugtatóak voltak, mivel minden jel arra utalt, hogy alábbhagy az Afrika felõl érkezõ migránsáradat. Az idei év elsõ pár hetének adatai azonban erõs növekedést mutatnak.

A frissen közzétett statisztikák szerint január első három hetében 3580 migráns próbált meg Líbiából Olaszországba hajózni. A szakemberek aggodalmukat fejezték ki, mivel ez a szám több mint a tavalyi év hasonló időszakában mért adatok.

A jó idő közeledtével pedig félő, hogy a rohamos növekedés még nagyobb méreteket ölt.

Az újabb migrációs hullám hátteréről egy olasz újságíró beszélt egy német tévécsatornának. Szerinte azért indulhatott meg a nagyobb embertömeg Európa felé, mert az észak-afrikai országban megváltoztak a dolgok. Az ország irányításáért ugyanis kiújultak a harcok Khalifa Haftar tábornok és az ENSZ által is támogatott Fayez Mustafa al-Sarraj között.

A neve elhallgatását kérő újságíró úgy véli, hogy a belső konfliktusok keresztbe tesznek annak a megállapodásnak, amit tavaly a líbiai miniszterelnök kötött az olasz kormánnyal annak érdekében, hogy megállítsák az illegális bevándorlást - írja a breibart.com. Olaszországban március elején választásokat tartanak, amelynek központi témája a migráció lesz.

Egy esetleges újabb komoly bevándorlási hullám biztosan nem tenne jót a jelenlegi kormány megítélésének, és nagy a valószínűsége, hogy a választók többsége azokra adná a voksát, akik keményebb fellépést ígérnek az illegális bevándorlás ellen. 

origo.hu

Megvan a veszprémi kézibotrány első áldozata

origo.hu

Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

magyarnemzet.hu

Így búcsúzott Budapesttől Hszi Csin-ping kínai elnök + fotók

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Óráink vannak hátra, brutális napkitörés várható

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Szívszaggató, miért kellett meghalnia a mosolygós 5 éves lánynak

KÜLFÖLD

Öklömnyi daganatot távolítottak el az agyából: újra meg kellett tanulnia járni a 23 éves férfinak

KÜLFÖLD

„Az én utam itt véget ért” - Saját maga jelentette be a halálát egy TikTokker

KÜLFÖLD

Nincs menekvés: Joe Biden fia biztosan bíróság elé áll, 25 évet is kaphat