RETRO RÁDIÓ

Évente 10000 migránst fogadna be az új finn belügyminiszter!

Évente 10000 migránst fogadna be az új finn belügyminiszter!
SZM
Szerző
SZM
Létrehozva2018. 02. 17. 20:45

Az eddigi ezres, önkéntes kvótát szívesen emelné fel évi tízezerre...Ezzel a "zöld-liberális- konzervatív" politikus még rátett egy lapáttal. A finn zöldek ugyanis még "csak" évi 2500-nál tartanak...

A jelenleginél tízszer több bevándorlót is hajlandó lenne befogadni Finnországba az ország új belügyminisztere, ha az Unió úgy döntene – írta meg a Hufvudstadsbladet napilapra hivatkozva a Sputniknews.com.

Kai Mykkanen a Nemzeti Koalíció Párttól, napokkal ezelőtt váltott
tárcát. Korábban kereskedelmi miniszter volt, úgyhogy ez a terület sem állhat túl távol tőle…

Finnország eddig, önkéntes módon 750 – 1500 bevándorlót fogadott be évente, úgyhogy az évi 10000 kontinensfoglaló ennek valóban a tízszerese lenne.

„Mostanra már csak azok kérnek menedéket Finnországban, akiknek van elég pénzük és képesek mozogni az országok között" - magyarázta
Mykkanen a Yle lapnak.
Ez az intézkedés a „kvótamenekültek” számának jelentős emelkedéséhez vezetne és megkönnyítené azoknak a helyzetét, akiknek nincs pénzük.

Kép: Twitter

Az új belügyminiszter tehát az EU kvóta-döntésére vár. Hogy a finnek amúgy mit szólnak hozzá, még nem tudni, mert ez a bejelentés még nagyon friss, de Mykkanen pártjának több tagja sem ért vele egyet. "Jelenleg is több ezer ember él illegálisan Finnországban,
ugyanakkor egy olyan belügyminisztert kaptunk, aki készen áll a jövőben a kvótamenekültek számának növelésére,
de ez Finnország számára nem lehetséges”- írta meg a Suomen Uutisten, amely
szintén a Nemzeti Koalíció pártjának a lapja.

Kai Mykkänent egyébként Finnországban "zöld-liberális-konzervatívnak" tekintik, bármit is jelentsen ez. Egyébként a finn zöldek már korábban is javasoltak kvótaemelést, bár ők még szerényebbek voltak és csak évi 2500 bevándorló befogadásában gondolkodtak.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.