Létrehozva: 2018.01.25.

Soha nem élt még ilyen sok bevándorló Németországban

2016-ban lépte át elõször a 10 százalékot a Németországban élõ külföldiek aránya. 2017-ben ugyanez az adat már 11 százalék volt. Közben a bevándorlók integrálása a német munkaerõpiacra nehezebben megy, mint azt bárki gondolta volna korábban.

A német Welt konzervatív napilap cikkét olvasva sokaknak beugorhatnak Orbán Viktor korábbi szavai. A cikk elején ugyanis a szerző leszögezi, hogy Németország  bevándorlóország, ez pedig pontosan egybevág azzal, amit korábban a magyar miniszterelnök is mondott. A legfrissebb statisztikák pedig arra világítanak rá, hogy az ilyen jelzővel rendelkező országoknak komoly feladatokkal kell megbirkózniuk. Az adatokat elemezve kiderül, hogy az országban lévő munkanélküliek közül minden negyedik bevándorló. A legnagyobb támogatásokkal járó szociális segélyt (Hartz IV) kapó külföldiek aránya egyharmaddal emelkedett. A cikk megjegyzi, hogy ezekért a negatív statisztikákért nagy részben az évek óta tartó migrációs hullám tehető felelősé.

Egy bekezdés szerint 2011 és 2016 között 2,7 millió külföldi állampolgársággal rendelkező ember érkezett az országba.

Az írásban megszólaltatott szakértő elmondta, hogy a kedvezőtlen adatok elsősorban a nem uniós tagállamokból érkező bevándorlók számlájára írható. Azoknak, akik az unió keleti vagy déli részéről érkeztek Németországba dolgozni, arányaiban alig rosszabb a munkanélküli rátájuk, mint a német embereknek.

A cikk írója külön megjegyzi, hogy egyes nemzetiségek, például a magyarok esetében a munkanélküliségi ráta még alacsonyabb, mint az őshonos lakosságé, ami 4,4 százalék.

Ezzel szemben például a szír, afgán vagy eritreai migránsok munkanélküliségi aránya átlagban 43 százalék körül van. Az írás végén megkérdezik az olvasók véleményét, hogy vajon ők mit gondolnak a Németországban élő bevándorlók integrációjáról.

Az eredmény eléggé egyértelmű, több mint 93 ezer szavazatot követően a szavazók 92 százaléka úgy gondolja, hogy inkább rosszul mennek a dolgok. Csupán a válaszadók két százaléka véli úgy, hogy minden rendben van e tekintetben az országban. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kórházba került Tóth Gabi és Krausz Gábor kislánya

origo.hu

Hatalmasra duzzadtak a TV2 szexi sztárjának ajkai - kép

mindmegette.hu

Krausz Gábor nyerte a Dancing with the Stars idei évadát

hirtv.hu

Az izraeli hadsereg kiterjeszti hadműveletét a Gázai övezet egészére + videó

ripost.hu

Már hivatalos! Újabb magyar sztárpár döntött a válás mellett

mandiner.hu

Hullatolvajok: miért rabol el izraeli holttesteket a Hamász?

origo.hu

Krausz Gábor megható vallomása Mikes Annáról

mindmegette.hu

Pisztáciavaj: az isteni krém, ami téged is azonnal rabul ejt

ripost.hu

Krausz Gábor élő adásban vallott Mikes Anna iránti érzéseiről

life.hu

Amennyi nő, annyiféle menstruáció: ekkor beszélhetünk cikluszavarról(X)

ripost.hu

Ezt nem hagyta szó nélkül Tóth Gabi: üzent Krausz Gábornak

life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

6 ezer eurót ítélt meg a bíróság egy prostitúcióra kényszerített nőnek, kiesett bér gyanánt

KÜLFÖLD

Migránsok erőszakoltak meg egy 15 éves lányt, megúszták a börtönt

KÜLFÖLD

Kapaszkodj: Apáti Bence leleplezte Zelenszkijt – Videó

KÜLFÖLD

Budapest a fő téma a külföldi lapokban, erről ír most mindenki

KÜLFÖLD

Szívszorító döntést hozott a sorozatgyilkos lánya: „Itt az ideje, hogy mindenki kapjon egy kis békét”

KÜLFÖLD

Gyerekeket késelt halálra egy férfi New Yorkban

KÜLFÖLD

Megint bekövetkezett a tragédia: futballmeccs előtt késeltek halálra egy szurkolót

KÜLFÖLD

Nagy a baj, összedőlhet a világ egyik legnépszerűbb tornya