
Jövõre sem enyhül a migránsválság: az olasz kormány tervezete alapján 2018-ban közel 10 ezer embert vesznek át Líbiából az európai hatóságok, és helyezik el õket a kontinensen.
Marco Minniti belügyminiszter szerint az EU 10 ezer rászoruló migráns befogadását tudja kockázat nélkül vállalni. Líbiában azonban még mindig 400 ezren várják – sokszor embertelen körülmények között –, hogy az embercsempészek silány hajóikon Európába juttassák őket.
![]()
Az áthelyezendő migránsok hosszú átvilágításon esnének át, hogy csak olyanok kapjanak menedékjogot, akik valós veszély elől menekülnek, és nem gazdasági okok miatt migrálnak. A tervek szerint sok kísérő nélküli gyerek és terhes nők is a kiválasztottak között szerepelnének. A javaslatot „tesztelve” Olaszország pénteken már befogadott 162 „veszélyeztetett személyt” Eritreából, Etiópiából, Szomáliából és Jemenből.
A Nemzetközi Migrációs Szervezet az olasz javaslattal párhuzamosan közölte, hogy becsléseik szerint 2018-ban 30 ezer migránst sikerül majd újra elhelyezniük anyaországukban. Az önkéntesen vállalt hazatérési program keretében idén nagyjából 15 ezren mentek haza.
Az olasz javaslat azonban nem aratott osztatlan sikert: egyre több EU-tagállam mond nemet a migránsok kényszerbetelepítésére, és az újabb 10 ezer embert sem fogadnák be.







