RETRO RÁDIÓ

Borzalmas dolgot műveltek csecsemőjükkel a fiatal szülők

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2017. 12. 02. 12:30

Gyermekbántalmazás vádjával tartóztatott le a rendõrség egy fiatal házaspárt, pénzbírságot kaptak!

Derick és Mikala Boyce-Slezak, a 22 éves szülők Missouriban kerültek rendőrkézre, miután többször megkínozták csecsemőjüket - írja a 24.hu. Négyhónapos gyermekük arcán egy égésnyomot találtak egy kivizsgálás során az orvosok, ezért alaposabban is megvizsgálták. Kiderült, hogy a gyereknek egy helyen megrepedt a koponyája, és olyan súlyos bevérzés van az agyán, ami akár a halálát is okozhatja.

Az orvosok azonnal értesítették a rendőrséget, akik letartóztatták, és kihallgatták a szülőket.

A nő azt vallotta, hogy a férje elejtette a gyereket, mert ki akart próbálni valamit, amit a tévében látott. Az égési sérülés úgy keletkezett a kicsi arcán, hogy anyja egy durva tisztítószerbe mártott ronggyal törölgette. A nő azt is elárulta, hogy a férje egyszer (szintén egy tévés élménye miatt) betette a kicsit a mikrohullámú sütőbe, és be is kapcsolta a gépet.

Mindkét szülőt letartóztatták, az óvadékukat félmillió dollárban (több mint 130 millió forintban) állapította meg a bíróság. Kiderült, hogy a párnak már volt gyereke, de őt nem sokkal a születése után elvette tőlük a hatóság.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.