RETRO RÁDIÓ

Szakálluk miatt rúgták ki az őröket

Szakálluk miatt rúgták ki az őröket
KF
Szerző
KF
Létrehozva2017. 09. 09. 00:35

Különös eset került egy párizsi bíróság elé: négy muszlim biztonsági õr azért vesztette el az állását az Orly reptéren, mert nem voltak hajlandóak levágni hosszú szakállukat.

A 2015 novemberében történt, 130 halálos áldozattal járó párizsi terrortámadás után Franciaországon úrrá lett a pánik, és mivel a merénylők szélsőséges iszlamisták voltak, a jellegzetes muszlim jegyek láttán az emberek többsége mindig rettegni kezdett. Ezért a reptér Securitas biztonsági szolgálata azt kérte az utasokkal kapcsolatba kerülő férfi alkalmazottaktól, hogy vagy borotválkozzanak meg, vagy nyírják rövidre a szakállukat. Az iszlám viszont megköveteli legfőbb híveitől a hosszú szakállat, ezért négy férfi nem volt hajlandó eleget tenni a kérésnek.

 

A cég előbb felfüggesztette a négy szakállast, majd elbocsátotta őket. A csapat szerint diszkriminációnak estek áldozatául, ezért bírósághoz fordultak, míg a Securitas szerint azért váltak meg a négy őrtől, mert nem feleltek meg a cég alapvető előírásainak.

Az ítélethozatalt a bíróság elnapolta, de a jelek szerint a cég kerülhet ki győztesen, mivel márciusban az Európai Bíróság úgy határozott, hogy bizonyos esetekben a vállalatok megtilthatják az alkalmazottaiknak, hogy látható módon viseljenek vallási szimbólumokat – a terrortámadás után pedig ez indokolt döntés volt a Securitas részéről.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.