RETRO RÁDIÓ

Győzelem a tengeren: újabb NGO-hajó szedi fel a horgonyt

Győzelem a tengeren: újabb NGO-hajó szedi fel a horgonyt
KF
Szerző
KF
Létrehozva2017. 09. 07. 01:00

A máltai székhelyû szervezet, a MOAS közleményben jelentette be, hogy felhagy a Földközi-tengeren a migránsok mentésével.

Ez az NGO volt az első, amely 2014-ben megjelent Líbia partjainál, és saját bevallása szerint ez idő alatt 40 ezernél is több migránst mentettek ki a vízből. A jelenlegi helyzetben viszont itt már nem akarják folytatni a munkájukat.

 

Az NGO-hajókat rendszeresen vádolták azzal, hogy taxiként szállítják Olaszországba Líbiából a migránsokat, és az olasz kormány hosszas küzdelmet folytatott a magánszervezetekkel, míg egyre többet sikerült kivonni a forgalomból. A Soros György  támogatását élvező MOAS szerint Olaszországban nagyon ellenséges környezet fogadja a migránsokat, míg Líbiában elnyomják a jogaikat, és embertelen helyzetben várakoztatják őket. A szervezet a közleménye szerint ehhez nem akar többé hozzájárulni, az ő céljuk az életmentés.

A MOAS hajója így Banglades partjai felé tart, ahova az üldözött muszlim rohingják ezreit szeretné átszállítani Mianmarból.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.