RETRO RÁDIÓ

Elszabadul Európában a pokol, ha sikerül legyőzni az Iszlám Államot

Elszabadul Európában a pokol, ha sikerül legyőzni az Iszlám Államot
KF
Szerző
KF
Létrehozva2017. 09. 08. 00:45

Hiába veszít el egyre nagyobb területeket a Közel-Keleten napjaink legkegyetlenebb terrorszervezete, a borzalomnak úgy tûnik, sosem lesz vége.

Az Iszlám Állam egykori szíriai állásait ugyanis az al-Kaida veszi át.

Ildib egykor az Iszlám Állam bázisa volt, de az északnyugati tartomány mostanra már „az al-Kaida legnagyobb területe 9/11 óta” az amerikai katonai szakértő, Brett McGurk szerint. Innen pedig még tovább szeretnének jutni, a terrorista vezetők abban bíznak, sikerül újra visszaállítani az al-Kaida régi támogatottságát – ami nagyon nagy veszélyt jelentene Európára és az Egyesült Államokra nézve.

Az al-Kaida jelenleg nagyon jó helyzetben van Szíriában: az amerikai vezetésű koalíció minden erejével az Iszlám Állam állásainak felszámolására koncentrál, míg az évek óta polgárháborúba süllyedt Szíria hadserege inkább belháborúkat folytat, minthogy a terroristákat űzné ki. Az al-Kaida pedig még nem tett le arról, hogy olyan tömegtámadásokkal sokkolja újra a világot, mint mikor repülőket vezetett a New York-i ikertornyokba. És ha az  Iszlám Államnak vége lesz a Közel-Keleten, fanatikus muszlim harcosok tömegei szélednek szét a világban, így Európába is ezrével próbálnak majd bejutni...

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.