Létrehozva: 2017.07.15.

A Németországban élő törökök 48 százaléka munkanélküli!

Utólag már világosan látszik, hogy a politikusok sok mindenre nem számítottak...

Elképzelhetetlen, hogy milyen illúziókat fűz a német politika a válogatás nélkül eddig beengedett ázsiai és afrikai migránsokhoz mint friss “munkaerőhöz”, amikor a még sokkal korábban érkezett törökök 48 százaléka is munkanélküli!

A hatvanas évek eleje óta körülbelül 3 millió török állampolgárt fogadtak be Németországban, eleinte gondosan megválogatva őket, hogy például a betegek ne terheljék az egészségügyet és kitalálták, hogy két évenként az olcsó vendégmunkásoknak vissza kell menniük Törökországba.

Ez az, ami már akkor sem működött és pontosan ez az, ami az új migránsok esetében sem működik. Pedig annak idején és most is készpénzt ajánlanak fel a hazatérésért.

A családegyesítési törvény alapján 1980-ig egyre több gyerek és nő jött a férfiak után, és azóta is egyre nő az inaktív törökök száma. Így jutottak el a 48 százaléknyi török munkanélküliig.

Családi hagyományaik miatt a Németországban élő török nőknek csak egyharmada tekinthető “munkaerőnek”. Õk inkább gyerekeket szülnek és otthon nevelik őket. Ahogy a Truth24.net cikkének írója megjegyzi: az egyéb munka egyáltalán nem is érdekli őket.

A török férfiak egy része pedig azért nem jelenik meg a hivatalos munkaügyi statisztikákban, mert feketén dolgozik a török közösség gazdagabb tagjainak vállalkozásaiban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes halálcsoportban Szoboszlaiék a foci Eb-n - videó

origo.hu

Amíg Karácsony szelfizik, addig az utasok tolják az elakadt trolit - fotó

borsonline.hu

Dráma a bíróságon: 20 évet kapott a szemkinyomó rém, a megvakított nő összeesett a folyosón

vg.hu

Újabb brutális katonai akció: felrobbantották Oroszország összeköttetést Kínával – videó

metropol.hu

Váratlan döntésre szánta el magát Harry herceg és Meghan Markle: továbbállnak

vg.hu

Lavrov megérkezett kerülőúton az európai tanácskozásra, de nem akarnak vele egyeztetni a biztonságról

origo.hu

Szörnyű titkokat őriz egy szellemépület a Budapest szívében - videó

mindmegette.hu

6 mosási baleset, amit mindenki ismer - így kerüld el őket!

borsonline.hu

A véres vizeletet véresen komolyan kell venni! (x)

origo.hu

MEGÚJULT AZ INTERSPORT ÜZLETE VECSÉSEN A MARKET CENTRAL FERIHEGYEN(x)

life.hu

Túl sokat stresszelsz? A szervezeted jelzi, ha ideje megállni(x)

life.hu

A PMS-barát étkezés, ami a súlykontrollban is segítségedre lehet(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

6 ezer eurót ítélt meg a bíróság egy prostitúcióra kényszerített nőnek, kiesett bér gyanánt

KÜLFÖLD

Migránsok erőszakoltak meg egy 15 éves lányt, megúszták a börtönt

KÜLFÖLD

Kapaszkodj: Apáti Bence leleplezte Zelenszkijt – Videó

KÜLFÖLD

Budapest a fő téma a külföldi lapokban, erről ír most mindenki

KÜLFÖLD

Úgy berúgott a reptéren a magyar szakács, hogy 43 nap kiesett az életéből

KÜLFÖLD

Diszkriminatív a „karácsony”, de Mária és József sem ússza meg

KÜLFÖLD

Újabb háború robbanhat ki, ezúttal Dél-Amerikában feszült a helyzet

KÜLFÖLD

Iszlamista tinédzserek készültek terrortámadásra Németországban