RETRO RÁDIÓ

Melegházassággal kampányolnak a német politikusok

WM
Szerző
WM
Létrehozva2017. 06. 29. 11:48

A teljes német baloldal beállt a házasságot mindenkinek nevû projekt mögé. A melegházasság a három hónap múlva tartandó választások egyik központi témája lett, döntés azonban már csak a következõ kormány alatt születhet.

A zöldek, a szociáldemokraták és a szabaddemokraták is egyértelműen hangoztatják, hogy kiállnak és mihamarabb követelik, hogy a melegházasságot is  ismerje el az állam. Martin Schulz, a német Szociáldemokrata Párt elnöke a legutóbb tartott kongresszusukon azt mondta:

Semmilyen koalíciós megállapodást nem vagyok addig hajlandó aláírni, amíg abban nem szerepel a melegeket érintő házasság bevezetése.

Egyébként ez a három párt az, amelyekkel a jelenleg is kormányzó, Angela Merkel fémjelezte Kereszténydemokrata Unió (CDU) az ősszel új koalíciós megállapodást tudna kötni. Nem nehéz kitalálni, hogy a jobboldali CDU-nak is engednie kell az ügyben. Ez azonban azért különösen nehéz számukra, mert pártszövetségben állnak azzal a Bajor Keresztényszociális Unióval, amely hallani sem akar erről.

Egy friss felmérés szerint a megkérdezett emberek háromnegyede, vagyis 75 százaléka szerint semmi gond nincs azzal, hogy két azonos nemű ember akarja hivatalosan összekötni az életét.

A választásokig hátralévő három hónapban azonban már nem lesz érdemi döntés az ügyben. 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.