Létrehozva: 2017.06.24.

5 év múlva is munkanélküli lesz a bevándorlók háromnegyede!

Csak a migráció elején jöttek orvosok és mérnökök. Az iskolázatlan tömegeket viszont továbbra is alig lehet németül megtanítani - mondta a kancellária miniszter.

Jelenleg körülbelül 2-2,5 millió bevándorló tartózkodik Németországban. Azért nehéz ennél pontosabbat mondani, mert – amint azt maguk a németek is bevallották – néhány százezren egyszerűen felszívódtak az országból. Feltehetően tovább utaztak, főként Franciaországba és Svédországba.

Ennek a tömegnek háromnegyede 5 év múlva is munkanélküli lesz – sokkolta a német közvéleményt Aydan Ozoguz, a migrációért felelős kancellária miniszter, a Financial Timesnak adott interjújában.

A bevándorlási hullám elején még sok orvos és mérnök érkezett, de azóta erősen megcsappant a számuk, és főként tanulatlan tömeg jöttek utánuk

– tette hozzá Ozoguz.

A korábbi, Törökországból érkezett és már letelepedett törökökre célozva azt mondta: "Annak idején olyan munkákat ajánlottunk fel nekik, amelyeknél nem volt szükség nyelvtudásra. Majd 40 év múlva megkérdeztük tőlük: hogy lehet, hogy ti még mindig nem tudtok németül? Ezt a hibát még egyszer nem követhetjük el" – nyilatkozta a politikus.

Forrás: RT.com

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Pótolhatatlan űrt hagyott az életünkben” – 4 éves kislány hunyt el az esti horrorbalesetben

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat