RETRO RÁDIÓ

20 migránst végeztek ki, mert nem akartak felszállni a hajóra

WM
Szerző
WM
Létrehozva2017. 05. 02. 04:30

Az emberi élet egyáltalán nem számít az embercsempészeknek.

Az illegális bevándorlók mindent megtesznek azért, hogy eljuthassanak Európába. A több millió forintos összeget még akkor is kifizetik az embercsempészeknek, ha ezért a saját szerveiken kell túladniuk. A migránsok azzal is tisztában vannak, hogy a rossz állapotban lévő hajók is igen nagy veszélyt jelentenek. Ennek ellenére évente több százezren próbálják meg Afrikából a Földközi-tengeren keresztül elérni Európa partjait. Az embercsempészek pedig nincsenek tekintettel semmire és senkire.

Időseket, nőket, kisgyermekeket zsúfolnak össze egy hajóban, és indítják őket útnak még a legszörnyűbb időjárási viszontagságok közepette is.

Az AFP hírügynökség számolt be nemrég arról, hogy egy húszfős, illegális bevándorlókból álló csoport indult volna útnak a nyugat-líbiai Sabratha városából, a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt azonban meggondolták magukat, és jelezték, hogy inkább megvárnák, amíg elül a vihar. Az embercsempészeknek ez nem tetszett, mind a 20 afrikait megölték. A líbiai hatóságok megerősítették a tömegmészárlást, pontos részletekkel azonban nem tudtak szolgálni.

Egy nemzetközi migrációs szervezet adatai szerint idén január és március legeleje között már 521 migráns vesztette életét a Földközi-tengeren, és több mint 20 ezren megérkeztek Európa partjaihoz. Félelmetes, hogy egy titkos német biztonsági jelentés szerint további hatmillió ember vár arra a Földközi-tenger afrikai partjain, hogy valamilyen úton-módon beléphessen Európába.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.