Létrehozva: 2017.04.29.

Vallott a dzsihádista feleség: így élt a terroristákkal

A fiatal anya három éven át élt Szíriában - pedig teljesen máshova akart menni.

A marokkói Islam Maytat egész életében arra vágyott, hogy Londonban stylistnak tanulhasson. Mikor 2014-ben a most 23 éves a nő megismerte az afgán-brit üzletembert, Khalil Ahmedet, aki feleségül akarta venni őt, azt hitte, az álmai valóra válnak. Hamarosan azonban nem Londonban, hanem Szíriában, az Iszlám Állam „kalifátusában” találta magát.

A férfi ugyanis csatlakozott a terrorszervezethez, és közölte Maytattal, hogy a feleségeként köteles azt tenni, amit parancsol neki. A nő épp első gyereküket várta, mikor Ahmed elesett a hadszíntéren. Maytatnak nem volt választása: a terroristák egy, a harcosok özvegyeit gyűjtő menedékházba költöztették, majd katonai kiképzést adtak az ott élő nőknek.

A fiatal anya végül a szülés után nem sokkal újra férjhez ment azért, hogy elszabadulhasson az „özvegyotthonból” – így került Rakkába egy afgán férfi oldalán. Ez a kapcsolat viszont annyira gyötrelmes volt mindkét fél számára, hogy két hónappal később elváltak.

Maytat azonban nem sokáig maradhatott egyedül: ezúttal egy indiai harcoshoz kényszerítették hozzá, akitől egy lánya született. A férfit azonban szintén megölték a harcok során, a nő pedig megismerkedett egy jazidi asszonnyal, aki már egy ideje szökést tervezett. Nem volt veszélytelen két pici gyerekkel, de végül Maytat a nő segítségével kijutott az Iszlám Állam karmai közül, és most újra Marokkóban él a családjánál.

Az álmairól már rég lemondott, de abban bízik, hogy más nők szerencsésebbek és éberebbek lesznek, mint ő volt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Oroszország építi a szankcióbiztos kereskedelmi útvonalakat

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?