RETRO RÁDIÓ

Már soha nem lesz olyan, mint régen - magyar család a svéd terrorrról

WM
Szerző
WM
Létrehozva2017. 04. 10. 23:20

A Rédei család két kilométerre lakik onnan, ahol elfogta a rendõrség a stockholmi terroristát. Szerintük a merénylettel minden megváltozott...

Pénteken délután egy üzbegisztáni férfi behajtott Stockholm sétálóutcájába egy kamionnal, a terrortámadás során négy ember életét vesztette. A hatóságok nem sokkal a tragédia után elfogták a merénylőt, akiről kiderült, hogy az Iszlám Állam szimpatizánsa. A férfi 2014-ben kért menekültkérelmet Svédországban, azt azonban a hatóságok 2016-ban elutasították. A rendőrség február óta kereste a bevándorlót, hogy kitoloncolják az országból, de nem akadtak a nyomára. 

Rédei Márta több évtizede él Stockholmban, fia már Svédországban született. A családanya elmesélte a %RIPOST% -nak, hogy mi változott meg péntek óta a svéd fővárosban, és hogy miként reagáltak az emberek a múlt pénteki terrortámadásra. A Rédei családot meglehetősen közelről érintette a terrortámadás. A fiuk éppen úton volt hazafelé az iskolából, és ő is ott szokott átszállni az egyik metróról a másikra, ahol a merénylet történt. 

A helyszínt úgy kell elképzelni, mint Budapesten a Deák teret. Ott találkozik mindenki a barátaival, és ott kapcsolódik egymáshoz a legtöbb tömegközlekedési eszköz is. 

- meséli Márta. A terrorista a helyszínről egy gyorsvonattal a repülőtérre menekült, majd onnan továbbutazott Stockholm egyik északi városnegyedébe, ahol a rendőség végül elfogta. Innen egyébként két kilométerre található a Rédei család otthona.

Amikor meghallottuk, hogy a mi környékünkön keresik a merénylőt, megállt bennünk az ütő. Mindenki az ablakban lógott, és nézte, hogy mi történik

- tette hozzá Márta, aki azt is elmesélte , hogy a svédek egészen különös módon dolgozzák fel a tragédiát: nincsenek tüntetések, nincsen vagdalkozás, a hétvégén 45 ezer ember gyűlt össze, hogy megemlékezzenek az áldozatokról.

Természetesen mindenki fél, de a szeretet erejével próbáljuk feldolgozni a történteket. 

Márta szerint azért is döbbenetes az elmúlt pénteki merénylet, mert az országban az elmúlt 200 évben nem volt háború, bevándorlókat pedig már az 1970-es évek óta fogad be Svédország. Az emberek hozzászoktak a migránsok jelenlétéhez, senkiben nem okoz rossz érzést, ha egy fejkendős nő szolgálja ki a boltban. Bár az édesanya szerint az is tény, hogy megromlott a közbiztonság, de úgy véli, ez csak azokra a kerületekre, gettókra jellemző, ahova a bevándorlókat telepítették. 

Márta szerint a terrortámadás óta valami megváltozott az országban, és nagy valószínűséggel már nem is lesz olyan minden, mint amilyen volt. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.