RETRO RÁDIÓ

Megdöbbentő,1,5 millió turista mondta le Párizsi útját

Megdöbbentő,1,5 millió turista mondta le Párizsi útját
SZM
Szerző
SZM
Létrehozva2017. 02. 22. 17:05

Egyre kevesebben utaznak a francia fõvárosba. Friss jelentés a terrortámadás következményeirõl.

Arra számtani lehetett, hogy a párizsi terrortámadás miatt csökkenni fog a turisták száma. A most közzétett jelentés azonban még a pesszimistákat is meglepte. Ezek szerint nem kevesebb mint 1,5 millió turistát veszített el a francia főváros részint már 2015 végén, részint tavaly egész évben.

A japán turisták száma 41,2 százalékkal, az orosz turistáké 27,6, a kínai turisták száma pedig 21,5%-kal csökkent. Közel egyharmadával kevesebb olasz turista kereste fel tavaly a szerelem városát, a turisztikai ipar teljes vesztesége pedig 1,3 milliárd euróra becsülhető.

Ez hihetetlenül nagy összeg, valamivel több mint 400 milliárd forint. Jó mutatja, hogy mekkora értéke van a Budapesti közbiztonságnak, még akkor is, ha a két város közötti turisztikai vonzerőt nehéz összevetni.

Nagyon érdekes, hogy Párizson belül a legtöbb turista a központot és a vigalmi negyed Montparnasse környékét igyekezett elkerülni. Itt 35 - 38 százalékos volt a visszaesés.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.