Létrehozva: 2017.01.30.

Nekünk annyi, mondja a német alkancellár

Sötét jövõképet festett fel a német alkancellár, Sigmar Gabriel: szerinte az EU darabjaira hullik, ha "Európa ellenségei" kerülnek hatalomra.

A szociáldemokrata politikus Marine Le Pent és Geert Wilderst tartja a közösség potenciális gyilkosának. A két euroszkeptikus politikus ugyanis elég jó esélyekkel indul a francia, illetve a holland választásokon.

 

„A tavaszi francia választás Európa egyik legkeserűbb, legreménytelenebb választása”

– mondta Gabriel, aki szerint a Brexit-referendum után ekkor újra „Európa ellenségei” győzedelmeskedhetnek.

Az alkancellár szerint a brit kilépés után ez a két lehetséges győzelem végleg betenné a kaput a 20. század egyik legnagyobb civil vívmányának, az Európai Uniónak, amely ekkora pofonok után könnyen szétesne.

Gabriel szerint az „EU után Németország teljesen elszigetelődne egy drámaian nehéz helyzetbe süllyedt kontinensen”. Az erős országokat nacionalisták vezetnék, a gyengék pedig belefulladnának a gazdasági válságba, míg Németország tehetetlenül szemléli a változásokat. A baljós nyilatkozata ellenére azt kérte az eurooptimistáktól, hogy maradjanak higgadtak, és ne féljenek semmitől.

Wilders és Le Pen is rövid idő alatt tett szert komoly népszerűségre – ezt főképp pártjaik migránsellenes politikájának köszönhetik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétmilliós női biciklivel bohóckodik Magyar Péter - fotó

origo.hu

Már nyíltan az atomháborúról beszélnek Amerikában

borsonline.hu

„Hat hete nyertem a lottón – egy új szabály miatt egy fillért sem láttam”

life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

origo.hu

Romantikus fotóval köszöntötte férjét a Házasság első látásra sztárja

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 22-28.: A telihold sem könnyíti meg az életedet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A csillagok nem hazudnak: ebből a 3 jegyből lehet milliomos

ripost.hu

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Heten meghaltak egy autóversenyen, sok a sebesült is

KÜLFÖLD

A mentők érkezésekor már késő volt: balesetet szenvedett, meghalt egy 34 éves férfi

KÜLFÖLD

"Egész éjjel sírtam" – horror a fogászaton, orvosa tette tönkre a gyönyörű anyuka arcát – videó

KÜLFÖLD

Gyerekzsúrba hajtott kocsijával a részeg nő, két kicsit megölt