RETRO RÁDIÓ

Negyven döglött macskát talált a használt hűtőkben

Negyven döglött macskát talált a használt hűtőkben
SZB
Szerző
SZB
Létrehozva2016. 10. 30. 07:00

Azt hitte, jó fogást csinált, de borzalmas látvány tárult a szeme elé. Nem tudni, ki és miért gyûjtötte az állattetemeket...

Megvásárolta egy elhanyagolt tárolóhelyiség tartalmát Long Island City-ben egy férfi. 150 dollárt (42 ezer forintot) fizetett érte, majd kíváncsian belekukkantott. Két hűtőszekrényt talált benne, ám amikor fagyasztószekrényüket kinyitotta, hátrahőkölt a borzalmas szagtól, ami megcsapta. Az abc7 megszerezte a hűtő tartalmáról készült felvételt:

Kiderült: 40 macskatetem volt benne, az árasztott "halálszagot”. Az egyik fagyasztóban egymás hegyén-hátán feküdtek a kimúlt négylábúak, az egyik meg volt nyúzva, azt egy alumíniumtálcára tették. A másik fagyasztóban pedig egyenként papírba csomagolva és bezacskózva voltak elrendezve a jobblétre szenderült jószágok.

Boncolás állapítja majd meg, mi volt halál oka, bár annak eredményére egy ideig várni kell, mert előbb ki kell, hogy olvadjanak a macskatetemek. Ha megvan az eredmény, azután döntenek majd arról: emelnek-e vádat az ügyben. A brit Mirror azt írta: a tárolóhelyiség előző tulajdonosa egy 66 éves nő volt, aki kétéves elmaradásban volt a bérleti díjjal, tehát az is meglehet, hogy már nem is él, és soha nem tud magyarázatot adni...

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.