
Megúszhatja a börtönt a barátnőjét lelövő műlábas futó, Pistorius
Eldõl a lábprotézises dél-afrikai atléta sorsa, aki három éve agyonlõtte barátnõjét, mert állítása szerint betörõnek vélte. A vád most szándékos emberölés. De a védelem váratlan dologgal állt elõ.
Eredetileg úgy volt, hogy már áprilisban ítéletet hirdet a bíróság Oscar Pistorius ügyében, aki 2013. február 14-én a fürdőszoba ajtaján keresztül leadott négy lövéssel végzett a mosdóban tartózkodó modell barátnőjével, Reeva Steenkamppal.
![]()
Az atlétát első fokon gondatlanságból elkövetett emberölésért ötéves börtönre ítélték, a bíró elfogadta Pistorius védekezését, hogy azt hitte, betörő van a fürdőszobában, pánikba esett és ezért lőtt.
Az ügyész megfellebbezte a döntést, és a dél-afrikai legfelsőbb bíróság kimondta, hogy a futó szándékos emberölésben vétkes, és ez esetben legkevesebb 15 év börtön vár rá. De a büntetés konkrét mértékéről az idén áprilisi tárgyaláson még nem született döntés.
![]()
Június 13-án, hétfőn folytatódott a korábban elnapolt tárgyalás, és a Telegraph tudósítása szerint a védelem részéről megszólaló klinikai szakpszichológus professzor, Jonathan Scholz azt mondta,
Pistorius mentális állapota jelentősen romlott a tavalyi, 2014-es vizsgálata óta. Megtört ember lett belőle, súlyos depresszióban, poszttraumás stresszben szenved.
A professzor arról beszélt, hogy a sportolónak eddig három arcát ismerhette meg. Az első tárgyalás idején a korábbi sikeres olimpikon Oscar Pistorius helyett egy kiszolgáltatott szorongó embert látott, aki mostanra teljesen feladta, megtört a szelleme. Arról is beszélt, hogy Pistorius a börtönben fültanúja volt annak, hogy erőszakolta meg az egyik rab a másikat, aki ezután öngyilkosságot követett el. A pszichológus véleménye szerint Pistoriusnak kórházi kezelésre lenne szüksége, és nem börtönre.
![]()
Az ügyész ezzel szemben azt állította, hogy Pistorius egyáltalán nem depressziós, csak sajnáltatni akarja magát. Megkérdőjelezte Scholtz azon állítását is, amely szerint az exsportoló nem alkalmas a vallomástételre, mondván, hogy nemrégiben képes volt egyórás tévéinterjút adni...
Rövidesen eldől, hogy kinek sikerül meggyőznie Thokozile Masipa bírót a maga igazáról, akinek döntése ellen Pistorius már nem fellebbezhet.






