RETRO RÁDIÓ

Kiderült: hamisítvány a Jézus feleségére utaló papirusz

F. G.
Szerző
F. G.
Létrehozva2016. 06. 21. 22:05

Az újabb bizonyítékok szerint modern kori hamisítványnak dõlt be a Harvard Egyetem professzora, amikor 2012-ben bejelentette, hogy egy õsi papiruszmaradványon található szövegben Jézus feleségére vonatkozó szöveg olvasható.

Óriási feltűnést keltett annak idején, amikor 2012-ben egy római konferencián a Harvard Divinity School professzora, Karen King bejelentette, hogy előkerült egy papirusztöredék, melyben kopt írással az áll:

„Jézus azt mondta nekik: A feleségem.”

 

 

Ezt a közlést már akkor sokan kétkedve fogadták, Leo Depuydt, a Brown Egyetem egyiptológusa szerint bármelyik újságban közölt felvételen látszódik: a töredék hamis. Súlyos nyelvtani hibákat követett el a készítője, és a szöveg minden egyes szava szóról szóra megegyezik a Tamás evangéliuma néven nevezett apokrif irattal, amelyet az egyiptomi Nag Hammadiban fedeztek fel 1945-ben.

Most a Guardian írása szerint maga a professzor asszony ismerte el, hogy feltehetően modern kori hamisítvánnyal vezették meg.

Utólag pedig valóságos krimi rajzolódik ki arról, hogy milyen kalandos utat járt be a papiruszdarab, ami egy amerikai üzletembertől, Walter Fritztől került elő. A papirusz állítólag 1963-ban indult el az akkori NDK-beli Potsdamból kalandos útjára, s most úgy tűnik, hogy karrierje végéhez ért.

A kérdésre pedig, hogy Jézusnak lehetett-e felesége, továbbra is ki-ki maga adhatja meg a hite, meggyőződése szerinti választ.

Tudományos bizonyíték erre nézve nincs, ha csak A Da Vinci-kód című Dan Brown regényt nem tekintjük annak…

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.