Létrehozva: 2019.06.18.

Sokkoló fordulat az eltűnt maláj gép ügyében: Ez történt valójában?

A gépnek, 239 emberrel a fedélzetén nyoma veszett a radarokról. Úgy tûnik, egyre közelebb kerülünk a katasztrófa okaihoz.

2014. március 8-án a Malaysia Airlines 370-es, Kuala Lumpurból Pekingbe tartó járata 239 emberrel a fedélzetén eltűnt a radarokról. A gép roncsa azóta sem lett meg, nem találták meg egyetlen utas testét sem, de sok az aggasztó körülmény.Kiderült, hogy malajziai légiirányítás figyelmetlensége miatt órákig nem értesítették a megfelelő hatóságokat az MH370-es járat eltűnéséről, és a roncsok, valamint az esetleges túlélők utáni kutatás is késve indult meg a Dél-kínai-tengeren, ami fölött a repülő eltűnt a radarokról.

Napokkal később viszont a katonai radarjelek és a műholdas kapcsolat elemzése után kiderült, hogy a roncsok nem is lehetnek a Dél-kínai-tengeren, a repülő ugyanis percekkel a vietnami légtérbe lépése után visszafordult, és a malajziai Penang-sziget környékén átkelt a Malakai-szoroson, majd Szumátrát megkerülve dél felé fordult, egyenesen az Indiai-óceánnak az Antarktisz felé úgy, hogy esélye sem lehetett semmilyen szárazföld elérésére a tank kiürülése előtt.

Fény derült arra is, hogy a malajziai hadsereg észlelte a repülőt, és tudták, hogy az nem lehet a Dél-kínai-tengerben, mégis napokig hagyták, hogy ott kutakodjon a nemzetközi mentőcsoport az Indiai-óceán helyett.

A malajziai vizsgálatok azzal zárultak le, hogy gépeltérítés történhetett, de senkit nem vontak felelősségre. A szakértők szerint lehetetlen, hogy valaki a pilótafülkébe kívülről bejutva el tudta tüntetni a gépet a radarról – írja a theatlantic.com. Valószínűbb, hogy a pilóta vagy a másodpilóta állhat a dolog mögött, ők ugyanis pontosan tudták, mikor és milyen műszerek áramtalanításával tűnhetnek el a radarról.

A szakértők arra is felhívták a figyelmet, hogy a kapitány életében számos jel utalt depresszióra. A másodpilóta fiatal volt, házasodni készült, nem volt semmilyen mentális betegségre utaló nyom a múltjában. A kapitánynak viszont éppen abban az időben ment tönkre a házassága, gyerekei elköltöztek tőle, ami okot adhatott arra, hogy végezzen magával.

origo.hu

Brüsszel bejelentette a világháborús felkészülést

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

Kővé dermedt az anya attól, ami a fia szobájában történt éjszaka

NA NE!

"Ez volt az utolsó esélyem, hogy anya lehessek, de a férjem kényszerített az abortuszra!"

NA NE!

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

NA NE!

A kutatók elsápadtak attól, ami a Vörös bolygóról előkerült

NA NE!

Pontban éjfélkor riadt fel: úgy felpofozta egy szellem, hogy bevérzett a szeme

NA NE!

Az orvosok is elképedtek: megdöbbentő hatással lett a kemoterápia egy rákos férfira

NA NE!

"Forróvérű" pasit vitt ágyba a 73 éves nagyi, fiánál is fiatalabb új párja

NA NE!

Égett szag és egy papírfecni, az éj leple alatt kapott síron túli üzenetet a diák