Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.07.08.

Anya lett a 14 éves kislány, aki azt állította: egy 10 éves fiú az apa

Darya eredetileg szeptemberre volt kiírva, de máris életet adott egy kis csöppségnek.

Az orosz Darya Sudnishnikova mindössze 13 éves volt, amikor rájött, hogy teherbe esett. Sokáig mindenkinek azt mondta, hogy egy 10 éves haverja a gyerek apja, és ezzel a megdöbbentő kijelentéssel bizony számos cikk főszereplőjévé vált. Sőt, az Instagramon is összeszedett magának 121 ezer követőt.

Fotó: Facebook

Azóta ugyan beismerte, hogy valójában megerőszakolták: egy magas és kövér fiú volt az elkövető.

„Megerőszakoltak. Nem tudom elmondani a részleteket, mert túl fájdalmas, túl sok sebet tép fel. Sokáig egyáltalán nem tudtam beszélni a történtekről, olyan ijesztő volt és egyedül éreztem magam” – ismerte el Darya egy felkavaró bejegyzésben.

Az igazság feltárásának ellenére Darya népszerűsége tovább nőtt, és bár csak szeptemberre volt kiírva, a napokban világra hozta első gyermekét. Tizennégy évesen – írja a Mirror.

Fotó: Instagram

Azt is tudni lehet, hogy a kislány egy moszkvai klinikán szülte meg a bébit, akinek a neme egyelőre rejtély.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

"Az anyósom már négy alkalommal szabotálta az esküvőmet – elfogyott a türelmem!"

NA NE!

„A fiaim 24 nap különbséggel születtek, de ikrekként nevelem őket!”

NA NE!

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

NA NE!

Alvás közben bénult meg a fiatal, szellem jelent meg a házban

NA NE!

Hátborzongató: az autópálya közepén sétáló szellemet vett fel egy kamionos

NA NE!

Mind tévedésben éltünk idáig: így kell kinyitni a Tic Tac-os dobozt

NA NE!

A kutatók is elsápadtak attól, ami az óceán mélyéről előkerült

NA NE!

Egyévesen zúgott bele a 31 évvel idősebb színésznőbe, most babát várnak