
Arne Slot a legrosszabb, mennie kell a Liverpool edzőjének?
A vasárnapi győzelem sem csendesítette el a Liverpool drukkereit. A drukkerek szerint Arne Slotnak legkésőbb nyárig lehet maradása.
Az utolsó pillanatokban szerzett győzelem sem javított Arne Slot megítélésén a szurkolók körében. A Liverpool Alexis Mac Allister 97. percben lőtt góljával nyert 1-0-ra a Nottingham Forest otthonában. A holland szakvezető szerint egyik legrosszabb játékukat nyújtották az első félidőben, mások szerint viszont ő a legrosszabb.

Slotnak idén nincsenek túl kellemes emlékei a Nottinghamről. Otthon 3-0-ra kaptak ki a Vörösök, s most is megszenvedtek ellenük. A menedzser kritikusan beszélt a látottakról.
Az első félidőben nem játszottunk jól. Inkább azt mondom, ez volt a legrosszabb félidőnk, mióta itt vagyok. Viszont korábban sokszor jól játszottunk, mégsem nyertünk. Most ez fordítva történt
- mondta a meccs után Slot.
A drukkerek a látottak alapján nem kímélik Slotot. A csapat ugyan az élmezőnyben áll a bajnokságban, az FA-kupában és a BL-ben is versenyben van még, mégsem elégedettek a holland mesterrel.
"Hol van az a csapat, az a tűz, amit Jürgen Kloppnál láthattunk?" - utalt a holland mester német elődjére egy szurkoló.
Nem a félidő volt rossz, te vagy a legrosszabb liverpooli edző az elmúlt 20 évben
- fakadt ki egy drukker az X-en.
Arne Slot három bűne
A drukkerek kritikáit három csoportra lehet osztani a Nottingham-Liverpool meccs után.
1. A Pool papíron egy szuper kerettel úgy sem tudott dominálni, hogy egy hetet készült az összecsapásra. Ezzel szemben a Nottingham három edzőváltás után mélyponton van, s csütörtökön még meccset is játszott az Európa-ligában.
2. Slot képtelen a sztárokat kezelni. Cody Gakpo hónapok óta nem csinál semmit, Mohamed Szalah pedig köztudottan rossz viszonyban van az edzővel. Utóbbi lecserélése után mosolygott is Slot döntésén.
3. Nem bízik az akadémista fiatalokban. Miközben Jürgen Klopp bátran nyúlt az utánpótláshoz, Slot velük sem tud mit kezdeni, nem meri, vagy nem akarja őket bevetni. Ezért is fordulhat elő, hogy legjobb középpályása, Szoboszlai Dominik rendszeresen jobbhátvédet játszik.
A drukkerek szerint Arne Slotot nyáron kirúghatják, egyedül a BL-győzelemmel menthetné meg az állását.






