
Itt a következmény, nagy pofont kapott Liverpoolban Szoboszai Dominik
Hiába tűnt úgy, hogy a szezon első felében kiemelkedett a Liverpoolból a magyar középpályás. A begyűjtött öt sárga lapja miatt mégsem Szoboszlai Dominik a csapat eddigi legjobbja.
Még csak most járt féltávnál a Premier League-szezon, máris kijelenthető, hogy a Liverpool nem egészen váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A címvédő 28 pontot veszített 21 bajnoki alatt – miközben tavaly az egész szezonban csak 30-at. A Vörösök az elvárt szint alatt teljesítettek eddig, de a szurkolók számára egy játékos kiemelkedett a többiek közül, Szoboszlai Dominik. A magyar középpályásnak viszont nagy pofon, hogy a statisztikák szerint mégsem ő lett az első félszezon legjobbja. Állítólag ez azon tetteinek a következménye, amelyekért sárga lapokat kapott.

A legjobb teljesítményt az angol bajnoki szezonban eddig Ryan Gravenberch nyújtotta a Liverpool játékosai közül – legalábbis a FotMob adatai szerint. A holland játékos a 21 Premier League-meccsből 19-en lépett pályára, ami talán javít az eredményén A lista második helyén szereplő Szoboszlai ugyanis egy meccsel többet játszott, és így is alig van köztük különbség.
| Név | FotMob értékelés | Mérkőzések száma (kezdőként) | Gólok | Gólpasszok |
| Ryan Gravenberch | 7.43 | 19 (19) | 4 | 2 |
| Szoboszlai Dominik | 7.32 | 20 (20) | 2 | 1 |
| Cody Gakpo | 7.23 | 19 (15) | 5 | 3 |
| Virgil van Dijk | 7.21 | 21 (21) | 0 | 0 |
| Florian Wirtz | 7.10 | 20 (16) | 2 | 1 |
| Ibrahima Konaté | 7.08 | 21 (21) | 0 | 0 |
| Mohamed Szalah | 7.05 | 14 (12) | 4 | 3 |
| Hugo Ekitiké | 7.01 | 18 (13) | 8 | 2 |
| Alisson Becker | 6.94 | 16 (16) | 0 | 0 |
| Kerkez Milos | 6.92 | 20 (17) | 1 | 0 |
Szoboszlai Dominik 2. helye a sárga lapok következménye
A listavezető Gravenberch azért kapott 7.43-as értékelést a 10-ből , mert négy gólt lőtt, két gólpasszt adott, emellett ő dolgozta ki a harmadik legtöbb ziccert. Bár a helyzetek kialakításában és a várható gólpasszok számában is Szoboszlai a Liverpool eddigi legjobbja, a This Is Anfield azt írja, a szezonban begyűjtött öt darab sárga lapja valószínűleg lehúzta az értékelését. Bár a szurkolók azon lepődtek meg a legjobban, hogy nem a magyar középpályás végzett az élen, azt is nehezen akarták elhinni, hogy a statisztikák szerint Cody Gakpo lett a harmadik. Pedig a holland adta a legtöbb gólpasszt és alakította ki a legtöbb ziccert a csapatból, nem mellesleg ő lőtte a második legtöbb gólt is. Magyar szempontból még érdekesség, hogy a szezon elején sokat kritizált Kerkez Milos felfért a legjobb 10 listájára.






