RETRO RÁDIÓ

Nem félti a Fradit, üzent a Salzburg korábbi magyar légiósa

(s)
Szerző
(s)
Létrehozva2025. 10. 23. 07:30

Fiatal játékosokból álló csapattal találkozik csütörtökön idegenben a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának harmadik mérkőzésén az osztrák Red Bull Salzburg ellen. Kovács Patrik nem félti a zöld-fehéreket.

A Salzburg-Ferencváros mérkőzést csütörtökön (18.45, TV: m4Sport) játsszák. Kovács Patrik, az MTK 18 éves balhátvédje 2021 és 2023 között az osztrák klubban futballozott, és leszögezte: a rutin és a csapatmunka dönti el a három pont sorsát.

Kovács Patrik (balra) a Fradi tapasztaltabb csapat a Salzburgnál
Kovács Patrik (balra) kijelentette: a Fradi tapasztaltabb csapat a Salzburgnál (Fotó: Árvai Károly/Nemzeti Sport)

A Red Bull Salzburg fiatal együttessel áll ki, fizikális futballt játszik. Nemzetközi tapasztalat dolgában a Fradi lehet előnyösebb helyzetben, viszont a kollektív teljesítmény terén a hazai együttes alighanem felveszi a versenyt

– nyilatkozta a Ripostnak Kovács, aki tehát nem félti a zöld-fehéreket. A tehetséges védőt 2021-ben vásárolta meg a Salzburg. A Red Bull B-együttesével, az FC Lieferinggel két U18-as bajnoki címet szerzett, az elmúlt héten pedig a magyar élvonalban a Nyíregyháza elleni 5-1-es találkozón ő lőtte a kék-fehérek ötödik gólját.

Kovács Patrik játszott Varga Barnabás ellen

Nyilvánvalóan Varga Barnabás lehet a Fradi kulcsfigurája. Játszottam ellene, ezért tudom, hogy ő a legjobb magyar támadó. Amúgy tapasztalatom szerint az osztrák labdarúgás mentalitás és fizikai erő dolgában a magyar előtt jár, de ez most klubmeccs lesz

– zárta Kovács.

2 meccs, 2 betli

Az osztrák együttes eddigi két meccsén gólt sem lőtt az EL-ben, odahaza 1-0-ra kikapott az FC Portótól, majd a Lyon 2-0-ra verte. A 36-os táblán jelenleg a 34. helyen áll, míg az FTC a 11. pozíciót foglalja el. Keane együttese otthon 1-1-re zárt a Viktoria Plzennel, idegenben pedig 1-0-ra nyert a Genk ellen.

Meddig jut a Fradi?

A második számú európai labdarúgó kupasorozatban ismét izgalmas csaták várják a szurkolókat: ki jut el a kieséses szakaszig, és kik küzdhetnek majd az isztambuli döntőben a trófeáért? A csoportkörben már most parázs mérkőzések, fordulatok és meglepetések borzolják a kedélyeket, és minden játéknap újabb sztorikat hoz. Vajon a nagy múltú klubok dominálnak, vagy érkezik egy igazi fekete ló, amely végigrobog a sorozaton? A TippmixPRO ezúttal is ott van a pályán: számtalan fogadási lehetőséggel teszi még izgalmasabbá az Európa-liga estéket.

Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!

 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.