
Itt a bizonyíték, a Fradi a BL-ben is megállná a helyét
Minden előzetes várakozást felülmúl a BL-ben az azeri Qarabag. A Fradit az utolsó selejtezőkörben elbúcsúztató gárda eddig mindenkit legyőzött a Bajnokok Ligájában.
Már augusztusban is rendkívül fájó volt látni, hogy a Ferencváros helyett a Qarabag lesz ott a legrangosabb európai kupasorozat főtábláján, hiszen az azeri együttes a selejtezősorozat utolsó körében 5-4-es összesítéssel búcsúztatta a Fradit. A magyar bajnokot az utolsó percekben centiméterek választották el a hosszabbítástól. Most, alig több mint egy hónappal később a Qarabag két diadallal és hat ponttal a Bajnokok Ligája csoportkörének veretlen csapatai között szerepel. A Benfica elleni idegenbeli siker mellett (3-2) a dán Köbenhavn sem tudott győzedelmeskedni Gurban Gurbanov alakulata felett, az azeriek odahaza 2-0-ra győztek. A Qarabag jelenleg a hatodik helyen áll a BL-ben.

A Ferencváros-Qarabag párharc alapján a két klub nagyjából egyforma erőt képvisel. Előzetesen azonban mindenki arra számított, hogy az azeriek inkább a főtábla alsó régiójában kullognak majd a BL-ben, és legfeljebb néhány szerencsés pontszerzésre számíthatnak. Ennek fényében a Fradi drukkerei nem csüggedtek túlságosan, hiszen a papírforma szerint az Európa-ligában nagyobb esély mutatkozott a továbbjutásra. Ugyanakkor a Qarabag szereplése azt sugallja, hogy a zöld-fehérek is megállták volna a helyüket a Bajnokok Ligájában, különösen, hogy a Transfermarkt adatai alapján a Fradi keretének értéke mintegy 20 millió euróval magasabb az azeri csapaténál. Sőt, a zöld-fehérek értékesebbek a BL-szereplő kazah Kajrat és a ciprusi Pafosz együttesénél is.
Másodperceken múlt a Fradi BL-szereplése
A budapesti odavágón a Qarabag megérdemelt 3-1-es győzelmet aratott, bár a kétgólos különbség nem tekinthető arányosnak, mivel a vendégek mindössze 0,77-es xG (várható gól) mutatót értek el. Ez lényegében eldöntötte a párharcot, mivel a Fradi visszavágós teljesítménye, 3-2-es sikere sem volt elegendő a főtáblára jutáshoz.
Érdemes lesz követni a Qarabag további BL-szereplését is, hiszen például a Szoboszlai Dominiket és Kerkez Milost soraiban tudó Liverpool is találkozik majd a bakui csapattal. A Fradi számára is kulcsfontosságú mérkőzések következnek az Európa-ligában, hiszen a Genk (csütörtök 21:00, M4 Sport) után a Salzburg és a Ludogorec lesz a zöld-fehérek következő ellenfele.
A Fradi az Európa-ligában
Meddig jut a Fradi?
A második számú európai labdarúgó kupasorozatban ismét izgalmas csaták várják a szurkolókat: ki jut el a kieséses szakaszig, és kik küzdhetnek majd az isztambuli döntőben a trófeáért? Az alapszakaszban már most parázs mérkőzések, fordulatok és meglepetések borzolják a kedélyeket, és minden játéknap újabb sztorikat hoz. Vajon a nagy múltú klubok dominálnak, vagy érkezik egy igazi fekete ló, amely végigrobog a sorozaton? A TippmixPRO ezúttal is ott van a pályán: számtalan fogadási lehetőséggel teszi még izgalmasabbá az Európa-liga estéket.
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!






