RETRO RÁDIÓ

Szoboszlai álomgóllal mentette meg a Liverpoolt

Létrehozva2025. 08. 31. 19:27
Frissítve2025. 08. 31. 19:29

A Liverpool szerezte meg a három pontot a forduló csúcsrangadóján. Szoboszlai Dominik az egész mérkőzésen brillírozott, ő lett a meccs embere.

A Premier League harmadik fordulójának csúcsrangadóján az eddig hibátlan Liverpool az Anfielden fogadta a szintén százszázalékos Arsenalt. Szoboszlai Dominik a Newcastle elleni találkozóhoz hasonlóan ismét jobbhátvédként kapott lehetőséget.

Szoboszlai Dominik
Szoboszlai Dominik a Liverpool hőse Fotó: AFP

Kerkezről szólt az első félidő

Mindkét csapat rendkívül megfontoltan kezdte a találkozót: sem Arne Slot, sem Mikel Arteta együttese nem volt hajlandó kockáztatni, így az első negyedóra eseménytelenül telt. Az első gólveszélyes szituáció a hazaiak kapuja előtt alakult ki, de Kerkez Milos az utolsó pillanatban tisztázott Madueke elől. A Vörösök magyar válogatott védőjének bőven akadt dolga az első 45 perc során, ennek ellenére hiba nélkül lehozta a félidőt. Több fontos mentése és blokkja is volt, egyértelműen a kiemelkedett a Liverpoolból ebben a periódusban. A pihenő előtt már kezdtek kinyílni a csapatok, viszont egyik oldalon sem alakult ki igazán nagy helyzet.

A szünet után is az Arsenal lépett fel támadóbb szellemben, de az Ágyúsok sem tudtak kialakítani komolyabb lehetőséget. A 60. percben Szoboszlai a meccs során először kimozdult posztjáról és aktívan hozzájárult a hazaiak addigi legveszélyesebb támadásához: Wirtz lövését még bravúrral védte Raya, de a kipattanót már Ekitiké a kapuba passzolta. Viszont a partjelző azonnal emelte a zászlaját, így a találat érvénytelen lett, maradt a gól nélküli döntetlen.

Szoboszlai csoda

A 82. percben a Liverpool jutott kedvező helyről szabadrúgáshoz, amihez a Szoboszlai állt oda, és könyörtelenül kilőtte a kapu jobb felső sarkát. A magyar játékos szépségdíjas találattal mentette meg a csalódástól a hazaiakat, nem meglepő, hogy szinte minden szurkolói portál őt választotta meg a mérkőzés legjobbjának. Ezzel győzelemmel az Arne Slot csapata vezeti a Premier League-et.

A Liverpool legközelebb szeptember 14-én 15:00-kor, a válogatott szünetet követően lép pályára a bajnokságban.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.