RETRO RÁDIÓ

Máris tisztogat a Liverpool magyar focistája, Pécsi Árminnak hősöket kell kiszorítania

Létrehozva2025. 06. 11. 10:00

Nagyon úgy tűnik, hogy nyártól három magyar focistája is lehet a Liverpoolnak. Pécsi Árminra a világ legjobbjai várnak a posztján.

Szinte teljesen átalakul a Liverpool kapuskerete a következő szezonra. Két új érkező mellett a csapat ikonja, Alisson Becker marad, számunkra azonban a legfontosabb, hogy Pécsi Árminnal - ha csak harmadik számú kapusként is - komolyan számolnak a Vörösök. A Puskás Akadémia játékosának az érkezése után az eddigi harmadik választott, cseh Jaros is közölte, inkább védeni akar és távozik.

Pécsi Ármin
Pécsi Ármin 2 millió euróért került Liverpoolba Fotó: Liverpool FC

A Liverpool bajnokcsapatából az ír Caoimhin Kelleher a Brentfordba igazolt, a cseh Vitezslav Jaros pedig jó eséllyel Hollandiába megy kölcsönben az Ajaxhoz. Pécsi így a legnagyobbak mellett illeszkedhet be a Liverpoolban. Az egész nyarat az első kerettel fogja végigdolgozni, s az ázsiai edzőtáborban is ott lesz - ezt osztotta meg Bocsák Bence Angliában élő magyar újságíró.

Pécsi posztriválisai, társai világsztárok: Alisson Becker 2019 óta a Pool ikonja lett, a 32 éves brazil játékos két bajnok és egy BL-győztes csapat alapembere volt. Mellé érkezik még a grúz Giorgi Mamardasvili, aki posztján Európa egyik legnagyobb tehetsége. A 24 éves játékost tavaly vásárolta meg a Liverpool 35 millió euróért (14 milliárd forint), az előző szezont azonban kölcsönben továbbra is a Valenciában töltötte. Mamardasvili a spanyol ligában már letette a névjegyét, de különösen a tavalyi Eb-n figyelt fel rá Európa. A csehek elleni csoportmeccsen neki köszönhetően szerzett pontot Georgia, majd a portugálok ellen sem kapott gólt.

Pécsi Árminnak van ideje hozzászokni a légkörhöz, menedzsere, a Szoboszlai Dominik ügyeit is intéző Esterházy Mátyás szerint szó sincs arról, hogy kölcsönadnák.

A következő szezonban Liverpoolban lesz Ármin, ez volt az egyik legfontosabb láncszeme a döntésünknek. Azért választottuk a Liverpoolt, mert vázoltak egy olyan szakmai tervet, amivel tudunk azonosulni, Ármin pedig egy nagyon intelligens, türelmes és ambiciózus játékos

- mondta a szerződtetés után a szakember.

 

Pécsi Ármin a harmadik magyar

Pécsi Ármin az ebben az évezredben már a harmadik magyar kapus Liverpoolban. Gulácsi Péter 18 évesen került ki Angliába, Bogdán Ádám pedig akkor is a csapat tagja volt, amikor 2018-ban a Pool BL-döntőt játszott a Real Madrid ellen. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.