
Böde Daniéknak megint nem sikerült, még pont jókor jött a pofon
Már a sorsoláskor sejtettük, hogy a magyar kupagyőztes helyzete több mint kellemetlen az Európa-liga első selejtezőjében. A Paks ugyanis tavaly után idén is a román kupagyőztessel kezd,.
Pár napja még arról írtunk, hgy a magyar kupagyőztes az Európa-liga selejtezőjére készülve kitömi valamennyi ellenfelét – három meccsen lőttek Böde Dánielék 27 gólt, ami 9 gólos meccsenkénti átlagot jelentett –, így Bognár Györgynek és szakmai stábjának egy pillanatra sem kell aggódni. Nos, hamar kiderült, hogy a Paks számára bőven elég az, ha a román első vagy másodosztályból érkezik egy csapat, máris vége a zöld-fehérek diadalmenetének. Ez pedig igencsak szomorú az Európa-liga első selejtezője előtt.

Ha egy román bajnokságban játszó csapat az ellenfél, a Paks képtelen kilépni az árnyékából
Bognár György csapata a tavalyi, nagyon kínos kiesést követően – a paksiak hazai pályán 4-0-ra kaptak ki a román másodosztályú Corvinultól, ami kiesésüket eredményezte – idén is a román kupagyőztes ellen játszik, ám ezúttal a nemzetközi mezőnyben sokszor bizonyító, az előző bajnokságban ezüstérmet szerző CFR 1907 Cluj a legyőzendő akadály. Utóbbi csapat fényévekkel erősebb, mint a Corvinul.
Talán nem volt véletlen, hogy a paksiak éppen a román bajnokságból kerestek és találtak ellenfelet maguknak, mégpedig az első osztályba történetük során először feljutó Csíkszereda személyében. Az eddigi három felkészülési meccsét fölényesen megnyerő Paks gólzsákja hirtelen kiapadt, és a szombathelyi Király Sportközpontban vívott, 2x60 perces edzőmeccsen Bödéék 2-0-ás vereséget szenvedtek. Az első órában még meglepetésszámba ment, hogy a paksiak nem találtak az ellenfél kapujába, ám a második egy óra alatt a Csíkszereda Babati Benjamin duplájával végül megérdemelten győzött. Nagyon bízunk abban, hogy éppen a Cluj ellen végre véget ér a román csapatok elleni átok. A Paks és a Cluj meccseit július 10-én és 17-én rendezik.
A tavalyi, Corvinultól elszenvedett súlyos vereség:







