
Kifogta a Paks, BL-főtáblás ellenfelek várhatnak Bödéékre az Európa-liga selejtezőjében
Egy biztos, Fortuna ezúttal messze elkerülte a magyar kupagyőztest, már ami az Európa-liga selejtezős leendő ellenfeleket illeti. A Paks ugyanis már az első körben érdekelt lesz, és mivel nem kiemelt, így olyan csapatok közül kaphat ellenfelet, mint a korábbi BL-főtáblás Sahtar Donyeck vagy a szerb Partizán Beográd.
A BL-selejtező második körében pályára lépő Ferencváros után már kiderült az is, hogy milyen út várja a magyar kupagyőztest az Európa-liga selejtezőjének első körében. Mivel a Paks nem kiemeltként vág neki a kupaküzdelmeknek, így eleve nem számíthatott könnyű ellenfélre, ám a kínálatot látva kijelenthető, bravúr kell majd a tolnaiaktól, ha meg akarják érni az El-ben a második selejtező kört. Bár ha valaki, hát Bognár György képes lehet minderre a csapatával.

A Paks nem kiemeltként várja az Európa-liga első selejtezőjének sorsolását
Mivel mint említettük, a Paks nem kiemelt, így eleve csak kiemelt ellenfelet kaphat a sorsoláskor a kassiesa.net összeállítása szerint, ami azt is jelenti, hogy a selejtező odavágóját játssza hazai pályán. Nézzük, hogy kik azok a csapatok, akik Paksra érkezhetnek. Bár korábban voltak földrajzi csoportosítások, a jelenlegi szabályok szerint az első körben már nincs ilyen megkötés, azaz a felsoroltakból bármelyik klub lehet a magyar kupagyőztes ellenfele.
Az El első selejtező körének eddigi biztos kiemeltjei:
- Sahtar Donyeck (ukrán)
- Legia Varsó (lengyel)
- Partizan Belgrád (szerb)
- Sheriff Tiraspol (moldovai)
- CFR Cluj (román)
- NK Celje (szlovén)
Volt BL-főtáblások is lehetnek a Paks ellenfelei
A felsorolásból jól látszik, hogy akár a korábban a Bajnokok Ligája főtábláján is vitézkedő klubok is érkezhetnek Paksra, mint például az ukrán Sahtar, a szerb Partizán vagy a moldovai Sheriff csapata. Ugyanakkor az már biztos, hogy Böde Dánielék elkerülik majd az azeri kupagyőztest, a bolgár Levszki Szófiát, a kazah FC Aktobe-t vagy a koszovói FC Prishtinát.
A Paks tavaly a nála komolyabb erőt képviselő csapatok ellen ért el figyelemre méltó eredményt a Konferencialiga selejtezőjében:







