
Hosszabbítás és tizenegyesrúgások után dőlt el a finálé. Yamalt kikapcsolták, Ronaldo gólt lőtt és megsérült, végül mégis utóbbi ünnepelhetett Nemzetek Ligája-győzelmet.
A magyar válogatott őszi vb-selejtezőbeli ellenfele, Portugália nyerte a Nemzetek Ligája 2024/25-ös kiírását. A müncheni döntőben Cristiano Ronaldóék kétszeri hátrányból felállva, hosszabbítás után, tizenegyesekkel győzték le a címvédő és Európa-bajnok spanyolokat. A 40 éves klasszis főszereplő lett, de később egy sérülés vetett véget számára a pályafutása talán utolsó igazán nagy mérkőzésének – a társai mégis tettek arról, hogy a végén az örömkönnyeit törölgethesse, immár kétszeres NL-győztesként.

A meccs egyik érdekessége volt, hogy a két kezdőcsapatból hárman-hárman, a keretekől pedig kétszer annyian meg sem születtek, amikor (2002 augusztusától) a portugálok veterán világsztárja, Cristiano Ronaldo már profi futballista volt. Az ötszörös aranylabdásnak valószínűleg ez volt az utolsó nagy döntője a 219. válogatott meccsén. Ezeken eddig 137 gólt szerzett – most viszont az első félidőben labdához is alig jutott. Nem mintha a túloldal még csak 17 éves csillaga, Lamine Yamal brillírozott volna, sőt! A spanyolok a 21. percben szereztek vezetést Martín Zubimendi góljával (1-0), de öt perc múlva már egyenlített is a fent említett ifjak egyike, Nuno Mendes (1-1). Hogy a szünetre mégis összejött a címvédő vezetése, arról a 45. percben Mikel Oyarzabal tett (2-1).
Újra a portugáloké a Nemzetek Ligája-trófea
A második félidőben aztán, a 61. percben mégiscsak összejöt a "nagy öreg" 138. válogatott gólja, egyben a 8. ebben a soroatban: egy felperdült beadásra naná, hogy Ronaldo érkezett jókor, jó helyre (2-2). A rendes játékidő vége felé sérülés miatt le kellett cserélni az emiatt dühös és elkeseredett Cristiano Ronaldót.
A hosszabbításban egy tömeges kakaskodás okozta a legnagyobb izgalmat, nem úgy a tizenegyespárbajban! Először az utolsó előtti körben hibázott a spanyol Álvaro Morata, és miután Rúben Neves nem hibázott, 5-3-ra a portugálok nyertek. A sokáig a kispadon szomorkodó Ronaldo pedig sírva ünnepelt a csapattársaival.
A portugál válogatott legközelebb, szeptemberben a világbajnoki selejtezőit kezdi Örményországban, majd a második játéknapon (szeptember 9-én) a magyar válogatott vendége lesz (az F csoport negyedik tagja Írország).








