
Érik a váratlan fordulat Gulácsi és Orbán Willi jövőjében: nagy hír jött róluk
A korábbi érdemeik mellett a most zárult szezonban is ők voltak az RB Leipzig legjobbjai. Hiába szól sok minden a távozásuk mellett, Gulácsi Péter és Orbán Willi maradhatnak Lipcsében?
Noha a Bild úgy értesült, hogy az RB Leipzig mind az öt nagy "öregje" között Gulácsi Péter és Orbán Willi is a nagytakarítás áldozata lehet, a lipcsei Bundesliga-klub híreivel foglalkozó RB Live szerint nem eszik olyan forrón a kását. A projekthez tíz éve, még a másodosztályban csatlakozott magyar (ex)válogatott futballisták sorsa valóban feladja a leckét a vezetőknek, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy útilaput kötnek a lábukra. Sőt, jelen állás szerint az a valószínűbb, hogy a 2025/26-os szezonra is maradnak Lipcsében.

Az RB Live szerint éppen rutinos légiósaink voltak azok, akikre a legkevesebb panasz lehetett a csapatuk eddigi legrosszabb idényében. Orbán belső védő létére 25 bajnokin 5 gólt szerzett (ezzel három támadó, Benjamin Sesko, Lois Openda és Xavi Simons mögött a negyedik legeredményesebb lipcsei játékos volt), és amikor sérülés miatt nem játszott, nagyon hiányzott a védelemből. Gulácsi pedig 35 éves létére pályafutása egyik legjobb szezonját zárta, a Bundesliga-kapusok közül ő zárta a legtöbb meccset kapott gól nélkül; a csapattársai, főnökei és a sportsajtó szerint is csak neki köszönhető, hogy a Leipzig nem végzett még a 7. helynél is hátrébb.
Az egyre égetőbb – és a kiszemeltek sorától kapott kosarak miatt egyre cikibb – edzőkérdés, és a Bajnokok Ligája-szereplés (mi több, bármiféle nemzetközi kupaindulás) elúszása miatt távozni készülő sztárok mellett az jelenti az egyik legnagyobb dilemmát, hogy mi legyen a klubhoz ezer szállal kötődő, sok nagy sikert megélt klubikonokkal.
Gulácsi és Orbán: nehezen elhelyezhetőek
A csapatkapitány Orbánon és helyettesén, Gulácsin kívül ebbe a körbe tartozik a szintén "ős-lipcsei" Lukas Klostermann, Kevin Kampl és az a Yussuf Poulsen, aki a keret legrégebbi tagja, 12 évvel ezelőtt, még a harmadosztályban szegődött oda.
A helyzetet nehezíti, hogy a Gulácsi esetében még egy, Orbán esetében még két évig érvényes szerződésük magas – sajtóhírek szerint évente legalább 5 millió eurós (2 milliárd forint) – fizetést tartalmaz. A megcsappant bevételek miatt ez ugyan a távozásuk mellett szólna, csakhogy éppen ezért és a koruk miatt lenne nehéz új klubot találniuk, pláne olyat, amelyik még fizetne is a 35, illetve 32 éves focistákért. Ezért a cikk szerint a" státuszuk: nehezen elhelyezhetőek".
Egyelőre nem tárgyaltak velük a hogyan továbbról, erre a következő napokban kerülhet sor. Feléve, ha a klubvezetők végre találnak egy edzőjelöltet, aki a sok lyukra futás után el is vállalja a feladatot, és megkezdődhet vele az egyeztetés a következő szezonra tervezett játékoskeretről. Az RB Live szerint mindenesetre jelenleg valószínűbb, hogy Gulácsi, Orbán és a többi klubikon maradnak Lipcsében, és hagyják ott kifutni a szerződéseiket.







