RETRO RÁDIÓ

„Alkalmatlanok” – tőrt döfött a Vasas legendája a szurkolók szívébe

Létrehozva2025. 05. 26. 19:30

Óriási meglepetésre a Kazincbarcika jutott a labdarúgó-NB I-be a másodosztályból. A Vasas sorozatban másodszor lett harmadik.

Szinte valamennyi hazai mérkőzését látta a Fáy utcai stadionban a Vasas egykori válogatott futballistája, a spanyolországi labdarúgó világbajnokságot is megjárt Kiss László. Most, hogy az angyalföldi gárda az élvonal helyett bent ragadt az NB II-ben, a gólerős támadót kérdeztük, mit látott ebben a szezonban.

Vasas
A Vasason csak a győzelem segített volna a Honvéd ellen, 2-2 lett a vége (Fotó: Laszlo Balogh)

Kiss László elmondta, nagyon meglepődött azon, hogy  – már az idény első meccsein is – a csapat valamiért nem kezd úgy, hogy „ide nekem az oroszlánt is”, gyerünk,  rúgjunk gólokat!

„Nem tudom miért, de azt vettem észre, hogy úgy játszottak: jaj, csak gólt ne kapjunk, egyelőre jó a nulla-nulla, aztán majd begyötrünk egy gólt és nyerünk. Na, ez az, ami nem igazán sikerült, a miértekre pedig a választ nem nekem kellene megadnom. Persze van véleményem, amit nem tartok magamban.”

Az egykori gólveszélyes csatár elmondta, hogy egyértelmű dolog, ebben az osztályban, az NB II-ben senki sem tud a másiknál magasabb szinten futballozni.

„Nyugodtan kijelenthetem, mindenki ugyanazt tudja, ugyanazt próbálja, nincs különbség. Jószerivel ugyanez jellemző az első osztályra is, tisztelet a kivételnek. Nagyon kevés kiemelkedő játékos található még az első osztályban is, az NB II-ben pedig ilyen nincs. Ebből az osztályból nagyon kevés az a focista, akit elvinne egy menedzser az NB I-be. Ne sértődjön meg senki sem, de itt szürke iparosok rúgják a labdát, a mestereket máshol kell keresni.”

Kiss László szerint rengeteg olyan alkalom volt ebben az idényben, amit a Vasas nem használt ki, és emiatt pontot, pontokat herdált el.

Nem az utolsó fordulónak kellett volna dönteni a feljutásról! Nem tudtak élni a lehetőségekkel, és ez megbosszulta magát. Sajnos ki kell mondani, az egész évi teljesítmény alapján, ez a Vasas nem alkalmas az NB I-re. Ezek erre alkalmatlanok

– jelentette ki.

A jövőre nézve Kiss László elmondta, kétségei vannak, sikerül-e végre feljutnia a piros-kékeknek a legfelsőbb osztályba.

„Van esély, de könnyen lehet, hogy hosszabb szünet következik, mint amire számítanak az Illovszky-stadionban. Érdekes bajnokság elé nézünk, hiszen a Vasas, a Honvéd, a Videoton vagy éppen a Kecskemét is rajtol majd. Mondhatjuk egy kis «enbéegy» lesz. Kijelenthetem, az NB II eleje egy kicsit erősebbnek tűnik az NB I végénél. Már ha a fent említett csapatok nem csak a nevükből, a múltjukból akarnak élni.”

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.