
Elegük van a bűnbakból, belebukik a kiesésbe a Liverpool focistája
A Liverpool szeretné megújítani a támadósorát a nyáron. Darwin Núnez minden bizonnyal távozni fog, Alexander Isakot a vasárnapi Ligakupa-döntőn külön figyelemmel kísérik a vörös mezesek.
A Liverpool kerete a nyáron alaposan átalakulhat, főként a támadósor cserélődhet ki. Mohamed Szalah szerződése hamarosan lejár, a hosszabbítása egyelőre közel sem áll jól. Federico Chiesa a kevés játéklehetőség miatt távozhat, Darwin Núnez hullámzó teljesítményéből pedig elege lett a vezetőségnek.

A középcsatár idén sem tudja termelni a gólokat, és bár vannak remek mérkőzései, ami önbizalmat olyankor szerez, azt képest pár nap múlt lerombolni. A múlt héten a Southampton ellen (3-1), ő egyenlített, majd nem sokkal később büntetőt is kiharcolt, kedden a Paris Saint-Germain ellen azonban pocsékul szállt be az összecsapásba, a végén pedig kihagyta a tizenegyesét, ami a Pool kiesésébe került. Núnezt már a télen is szerették volna a szaúdi topklubok megszerezni, az uruguayi támadó számára a nyáron vélhetően új fejezet kezdődik a pályafutásában.
Núnez helyett Isakot szeretné a Liverpool
A Liverpool kívánságlistáján hosszú ideje szerepel Alexander Isak neve. A svéd válogatott támadó idén 25 bajnokin 19 gólt és öt gólpasszt ért el, ezzel a teljesítményével alaposan felhívta magára a figyelmet. A Newcastle nagyon nem szeretne megválni tőle, emiatt 150 millió eurós (59 milliárd forint) "árcédulát" rakott rá. Érdekesség, hogy a Newcastle és a Liverpool pont egymás ellen játszik vasárnap az Angol Ligakupa-döntőjében. A Pool korábbi hátvédje, Stephen Warnock ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, Isaknak ez egy kiváló lehetőség lesz, hogy igazán megmutassa magát a nagycsapatoknak.
Ez Isak pillanata a ragyogásra. A tehetsége megvan, de tudja kezelni a nyomást? Ha jól fog játszani, a nagyobb klubok mindenképp oda fognak figyelni rá
– mondta Stephen Warnock.
A Caught Offside úgy tudja, Isak mellett Anthony Gordon (szélső), Lewis Hall (balhátvéd), Joao Pedro (támadó) és Matheus Cunha (támadó) is rajta van a Liverpool kívánságlistáján.







