RETRO RÁDIÓ

A Forma–1-es csapatfőnök nem kertelt, Verstappennek ide kell igazolnia

ML
Szerző
ML
Létrehozva2025. 02. 04. 12:40

Komoly terveket szövöget a Forma–1-ben szereplő Aston Martin. Adrian Newey-t, a Red Bull főtervezőjét már sikerült átvinnie a csapathoz, Max Verstappent pedig olyan csillagászati összeggel csábítja, amit Günther Steiner szerint el kell fogadnia a hollandnak.

Az Aston Martin stabil anyagi háttérrel rendelkezik, köszönhetően a dúsgazdag tulajdonosának, Lawrence Strollnak. A kiemelkedő eredmények azonban nem igazán jönnek, a Forma–1 konstruktőri pontversenyében tavaly 94 ponttal, az ötödik helyen zárt az istálló (a McLaren végül 666 ponttal győzött). A gyártó a jövőre nézve nagy terveket szövöget, Max Verstappent csillagászati összeggel próbálja átcsábítani.

Max Verstappen
Günther Steiner szerint Max Verstappennek el kell fogadnia az Aston Martin ajánlatát Fotó: AFP

A hollandok négyszeres világbajnok pilótáját egymilliárd fontos, azaz mintegy 500 milliárd forintos álomszerződéssel hívogatja az Aston Martin, ahová a Red Bullokat tervező Adrian Newey is került az energiaitalosoktól. A korábban a Haast menedzselő csapatfőnök, Günther Steiner szerint erre az ajánlatra mindenképpen rá kéne bólintania a sztárpilótának.

Steiner Verstappen helyében igent mondana az Aston Martinnak

Az egymilliárd óriási szám. Ha Max az utolsó helyen végezne, akkor is egymilliárdért tenné ezt.

„Néhány csapat nem engedheti meg ezt magának, de az Aston Martin egyértelműen igen, ez pedig egy kicsit magasra teszi a lécet, hiszen olyan rekordot jelentene, amit soha nem fog senki megdönteni. Ez egyelőre csak elmélet, de biztos vagyok benne, hogy az Aston Martin tényleg jó sok pénzt fizetne érte” – nyilatkozta Günther Steiner, amit az Origo szemlézett.

Nagy kérdés azonban, hogy amennyiben a holland is hajlana a váltásra, mikor érkezhetne meg az Aston Martinhoz. A csapatban Fernando Alonso és Lance Stroll szerződése is 2026 végéig szól, jelen állás szerint elég valószínűtlen, hogy az istálló bármelyikőjüktől idő előtt megválna. Az idei F1-es szezon március 16-án, az Ausztrál Nagydíjjal veszi kezdetét.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.