RETRO RÁDIÓ

Rossz hírt kapott Szoboszlai, Liverpoolban nemet mondtak a magyar válogatott focistára

SK
Szerző
SK
Létrehozva2024. 12. 29. 08:00

Túl szép lett volna, hogy igaz legyen? Szoboszlai Dominik maradhat a Liverpool egyetlen magyar játékosa.

Hónapok óta arról szólnak a hírek, hogy Szoboszlai Dominik után újabb magyar válogatott focistája lehet a Liverpoolnak. Egyre több jel mutatott arra, hogy a Bournemouth bal oldali védője, Kerkez Milos legkésőbb nyáron csatlakozik a Vörösökhöz. Szoboszlai és Kerkez is utaltak már rá, s ami a legfontosabb, a Pool jelenlegi sportigazgatója volt az, aki tavaly megvette Kerkezt Hollandiából a Bournemouthnak. Most úgy tűnik, Milos mégsem érkezik. Balhátvéd továbbra is kell, csak az éppen Hollandiából jöhet.

Szoboszlai
Szoboszlai és Kerkez a válogatott mellett Liverpoolban is szívesen focizna egymás mellett Fotó: NurPhoto via AFP

Kerkezt a Manchester United is kinézte magának, a Liverpool éppen ezért kezdett másfelé nézelődni. Így került képbe az Ajax nagy tehetsége, a még csak 18 éves, 182 centi magas Jorrel Hato. Mellette szól, hogy fiatal kora ellenére már rutinos játékosnak számít, a harmadik szezonját tölti a holland élvonalban. Az Ajax színeiben 89 meccsen négy gólt szerzett, nyolc gólpasszt jegyzett, és már a holland válogatottban is szerepelt ötször. Az sem mellékes, hogy a Liverpool vezetőedzője a holland Arne Slot, aki honfitársával könnyen szót értene - írja a Magyar Nemzet.

Szoboszlai még reménykedhet

Azt persze senki nem állítja, hogy a holland tinit könnyű lenne megszerezni. A tehetséget már figyeli a Real Madrid és az Arsenal is, vagyis a Liverpool ezen a fronton is komoly csatára számíthat.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.