RETRO RÁDIÓ

Érik a szenzáció, Szoboszlai elődje a Fradihoz tart

ML
Szerző
ML
Létrehozva2024. 12. 07. 14:45

Az elmúlt másfél év alatt mindössze öt tétmérkőzésen játszott Németországban, a Werder Bremen pedig szeretné újra felépíteni a középpályást. Ebben segíthet a Ferencváros, amely egy évre venné kölcsön Naby Keitát.

Rögtön szenzációs bejelentéssel nyitná a téli átigazolási időszakot a Ferencváros. A zöld-fehérek a középpályát szeretnék megerősíteni, a kiszemelt pedig nem más, mint a Liverpoollal 2019-ben Bajnokok Ligáját nyert futballista, Naby Keita.

Naby Keita, Fradi
Naby Keita hamarosan a Fradi játékosa lehet Fotó: AFP

Keita hasonló utat járt be, mint Gulácsi Péter és Szoboszlai Dominik. A karrierje a Salzburgnál robbant be igazán, ezt követően 2016 nyarán elvitte az RB Leipzig. Ott szintén remek játékkal rukkolt elő, a Liverpool 2018-ban 60 millió eurót (24 milliárd forint) sem sajnált érte.

Az angol sztárcsapattal a középpályás minden jelentős trófeát bezsebelt, ám tartósan nem tudott alapember lenni Jürgen Klopp együttesében. Formája visszaesett az évek alatt, ezért a Liverpool tavaly nyáron lemondott róla, Keita pedig visszatért Németországba, ezúttal a Werder Bremenhez. Érdekesség, hogy azon a nyáron Szoboszlai, szinte Keitát váltva érkezett a Liverpoolhoz és rögtön megkapta az általa viselt nyolcas mezszámot.

Újraépíteni azonban nem tudta magát a középcsapatnál, az idény elején sérülések hátráltatták, mindössze öt bajnoki jutott neki az idényben. Áprilisban, miután megtudta, hogy a Leverkusen ellen nem jelölik a kezdőbe, úgy döntött, nem utazik a csapattal az idegenbeli bajnokira, hanem fogta magát, és hazament. A klub ezt követően eltiltotta a szezon hátralévő meccseiről, a keretbe pedig az új szezonban sem került be.

A Fradi dob mentőövet a Keitának

A német Bild információ szerint a 29 éves középpályásnak a Ferencváros dob mentőövet, amely egy éves kölcsönszerződés keretein belül hozza Magyarországra az 56-szoros guineai válogatott futballistát, írta meg többek között az Origo és a Magyar Nemzet. Fizetésének jelentős részét továbbra is a német klub állhatja majd. A hírek szerint Keita már Budapesten tartózkodik, és hamarosan átesik az orvosi vizsgálatokon.

Hirdetés: A magyar foci továbbra is lázban tartja a fogadókat
A nemzetközi kupák mellett a hazai pontvadászat legalább annyira érdekes a fogadók körében, mint a BL vagy az EL. A futballszurkolók idén is találgatják, hogy lesz-e potenciális kihívója a Ferencvárosnak, és mely együtteseknek lesz lehetőségük kiharcolni a nemzetközi kupákban való részvételt. A fogadók szemüvegén keresztül nézve is izgalmas összecsapások várhatók a labdarúgó OTP Bank Ligában. Fogadással kapcsolatos részletek itt!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.