RETRO RÁDIÓ

Váratlan fordulat, Milák Kristófot kész tények elé állították

LL
Szerző
LL
Létrehozva2024. 11. 15. 08:52

Egyelőre betartja a megbeszélt játékszabályaikat a kétszeres olimpiai bajnok úszósztár. Szabó Álmos szerint Milák Kristóf motivált és úszni nagyon szeret.

Új edzője kész tények állította Milák Kristófot, aki eddig tiszteletben tartotta a szabályaikat. Ez derült ki Szabó Álmos szavaiból, aki a Nemzeti Sportrádióban beszélt a kétszeres olimpiai bajnok úszóról. A beszélgetést a Magyar Nemzet szemlézte.

Milák Kristóf
Új edzője játékszabályait eddig betartott a kétszeres olimpiai bajnok Milák Kristóf       Fotó: Csudai Sándor

A tréner Milák edzéslátogatásairól a következőket mondta:

Bármikor benne van a pakliban, hogy nem bukkan fel edzésen, én ezen nem fogok meglepődni. Nekünk megvannak a játékszabályaink, ezzel tisztában van, és ezt eddig be is tartotta, de muszáj is, hogy betartsa 

– mondta Szabó Álmos.

Milák motivált

A Magyar Úszószövetség múlt vasárnap jelentette be, hogy a jövőben ő irányítja Milák felkészülését. Szabó szerint a klasszisnak megvan a motivációja és úszni is nagyon szeret, neki pedig „talán van kulcsa” a 200-on világ-, 100-on Európa-csúcs-tartó úszóhoz.

Szabó Álmos egyszer már felügyelte a világklasszis versenyző edzéseit, amikor a korábbi mester, Virth Balázs a februári, dohai világbajnokságon járt csapatának többi tagjával. A szakember korábban maga is úszó volt, edzőként egy darabig a Jövő SC-nél dolgozott, majd később a Vasashoz csatlakozott. Ott 2016 óta paraúszókkal foglalkozik, mégpedig kimagasló eredménnyel, hiszen két paralimpiai bajnok tanítvány is van Illés Fanni és Pap Bianka is személyében.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.