RETRO RÁDIÓ

Kezd magára találni Marco Rossi nagy felfedezettje

ML
Szerző
ML
Létrehozva2024. 10. 02. 19:45

Lassan két éve nem tagja a magyar labdarúgó-válogatott keretének, Angliában viszont egyre jobb formának örvend a szélső. Schön Szabolcs a Bolton alapemberévé vált, csapata pedig kimászni látszik a hullámvölgyből.

Schön Szabolcs augusztus elején igazolt a Fehérvártól a szebb napokat is látott Boltonhoz. Az együttes 2012-ben esett ki a Premier League-ből, 2019-ben és 2020-ban pedig mélypontra került, a másodosztályból való kizuhanása után rögtön a harmadosztályból is kipottyant. A visszajutás a League One-ba (harmadosztály) egyből sikerült, azóta ott szerepel, tavalyelőtt és tavaly is bejutott a rájátszásba, ám egyik alkalommal sem volt szerencséje. A 24 éves szélső egyelőre jól érzi magát Angliában.

Schön Szabolcs, Bolton
Schön Szabolcs és csapata, a Bolton is egyre jobb formának örvend Fotó: NurPhoto via AFP

Schön már 10 tétmérkőzésen túl van a Boltonban, Ian Evatt vezetőedző pedig alapemberként számol vele, ezekből ugyanis kilencszer a kezdőcsapat tagja volt. Az erőnléte és a formája szintén rendben a szélsőnek, Evatt ugyanis hatszor végig a pályán hagyta a nyolcszoros magyar válogatott játékost.

A gond eddig a Bolton formájával volt, a feljutásra pályázó klub ugyanis az első öt bajnokiján mindössze négy pontot gyűjtött. Az együttes azonban elkezdett kilábalni a gödörből, és visszatalált a győzelem útjára. Az elmúlt három bajnokiját csont nélkül behúzta, ezeken ráadásul 11 gólt szerzett. Schön mindhárom alkalommal ott volt a kezdőcsapatban, a Crawley ellen (2-0) az Eredmenyek a mérkőzés legjobbjának választotta, legutóbb, kedd este a Northampton ellen (4-2) pedig gólpasszt adott.

Schön Szabolcs akár a válogatottba is visszakerülhet

Schön legutóbb 2022-ben szerepelt a magyar labdarúgó-válogatottban, akkor Luxemburg és Görögország ellen is végig a cserepadon ült. Marco Rossi anno a 2021-es Európa-bajnokságon rögtön bedobta a mélyvízbe, ahol Portugália ellen lesgólig jutott. A szélső még mindig csak 24 éves,  ideje tehát még rengeteg van. A formája rendben, Rossi pedig tavaly ősszel Callum Styles-nak rendszeresen küldött meghívót a válogatottba úgy, hogy a középpályás akkor szintén az angol harmadosztályban játszott.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.