Orbán Viktor: Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon

POLITIK
KIAJOBB

Szerző ML

Létrehozva: 2024.10.18.

Nadal újból sokkolja a rajongókat, súlyos milliók vannak a háttérben

Nemrég jelentette be a visszavonulását, a nagy finálé előtt azonban hihetetlen tornát vállalt be a spanyol teniszcsillag. Rafael Nadal elfogadta a szaúdiak meghívását a Six Kings Slam tornára, ahol Novak Djokoviccsal mérkőzhet meg.

Rafael Nadal a múlt héten jelentette be, hogy novemberben visszavonul a tenisztől. A 38 éves sportoló számára az idei Davis-kupa nyolcas döntője lesz karrierje utolsó tornája, amelyet november 19-24. között rendeznek Málagában. A spanyol kiválóság összesen 22-szer tudott Grand Slam-tornát nyerni, az ATP mezőnyében összesen 92 versenyen győzött, emellett pedig olimpiai bajnoknak is mondhatja magát. Nadal gyakorlatilag mindent megnyert a pályafutása alatt, sérülékenysége miatt pedig megtehetné, hogy csak a Davis-kupára készül, a szaúdiak millióira azonban ő sem tudott nemet mondani.

Rafael Nadal
Rafael Nadal Szaúd-Arábiának nem tudott nemet mondani (Fotó: AFP)

Nadal csütörtökön már az elődöntőben lép pályára Rijádban a Six Kings Slam tornán. Mellette a másik élő legenda, Novak Djokovics jutott be automatikusan az elődöntőbe. Rajtuk kívül Jannik Sinner, Danyiil Medvegyev, Carlos Alcaraz és Holger Rune vesz részt az eseményen.

Nadalék óriási pénzeket kaszálnak

A szaúdiak újabban a teniszben is próbálnak egyre nagyobb befolyást szerezni, a sportág jelenlegi legnagyobb kiválóságainak pedig óriási összegeket ajánlottak azért cserébe, hogy a fővárosban teniszezzenek, írja a Magyar Nemzet. A Six Kings Slam minden résztvevője legalább másfél millió dollárt (550 millió forint) kap a rijádi szereplésért, míg a győztes markát hatmillió dollár (2,2 milliárd forint) üti.

Ez toronymagasan a legnagyobb pénzdíj, amit teniszversenyen valaha osztottak. Carlos Alcaraz az idei wimbledoni sikeréért 3,6 millió dollárt (1,3 milliárd forint) kapott, ahogy Jannik Sinner is a US Open-elsőségért. A másik négy résztvevő egész évi keresete (ha csak a teniszversenyeket nézzük) sem éri el a hatmillió dollárt.

Mivel Nadal és Djokovics is alulmaradt az elődöntőben, így utoljára a pályafutásuk során egymás ellen küzdenek meg a harmadik helyért október 19-én, szombaton. Legutóbb a párizsi olimpián találkoztak szemtől szemben, akkor a szerb egy sima és egy szoros szettben győzte le a spanyolt.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek