tóth gabi
Az Anderlecht után a Tottenhamtől is nagyot hajrázva, szoros meccsen kapott ki a magyar bajnokcsapat az Európa-ligában. Varga szépítése után a pontszerzésért hajtott a Fradi.
Odalett a csodacsere Saldanha, tűnt ki a Fradi Tottenham elleni kezdőcsapatának összeállításából a csütörtöki, budapesti Európa-liga-mérkőzés előtt. Legalábbis a kispadról ezúttal nem szállhatott be a brazil csatár, aki eddig háromszor onnan beállva lőtt egy, két, majd legutóbb három gólt a zöld-fehérek soros ellenfeleinek. Most először, Varga Barnabás mellett őt is a kezdőbe jelölte Pascal Jansen vezetőedző az angol Premier League 8. helyezettje ellen. Csakhogy a helyzeteiket jobban kihasználó londoniak ellen ez sem volt elég pontra, csak Varga révén egy hajrábeli szépítésre.
A fent említett Saldanha-triplával az FTC legutóbb az addigi éllovas PAFC elleni NB I-es rangadóját nyerte meg 3-0-ra. Igaz, a Tottenham sem akárhogy melegített a budapesti fellépésére, hiszen a Manchester United vendégeként nyert szintén 3-0-ra – más kédés, hogy most az akkori kezdőcsapatából hét játékost kihagyott Ange Postecoglou, a londoniak trénere, Puskás Ferenc egykori ausztráliai játékosa és sofőrje.
Az El-ben az első fordulóbeli, Anderlecht elleni brüsszeli vereség után így is bravúr kellett a Fraditól a topligás riválissal szemben, ami negyedóra múltán közelebb is kerülhetett volna, de Varga fejesgólját hosszas VAR-ozás után les miatt nem adták meg. A ferencvárosi rohamok közepette aztán, a túloldalon a 23. percben közelről megszerezte a vezetést Pape Matar Sarr (0-1).
Tíz perccel később, Pedro Porro lövése után a kapufa mentette meg a 0-2-től Dibuszt. A második félidő elején Saldanha veszélyes tekerését kellett kipiszkálnia Vicariónak, majd egy Spurs-kontra végén Timo Werner ügyetlenkedett el egy ziccert. Ezután is mindkét oldalon csak kihagyott lehetőségekig jutottak a csapatok (hazai részről talán Kady gyenge fejese volt a legveszélyesebb), erre a 86. percben megint a Fradi-támadásokra válaszolt kijózanító góllal Brennan Johnson (0-2).
A slusszpoén mégis Varga Barnabásé volt, aki a 90. percben parádés mozdulattal lőtte a Spurs kapujába Ramírez beadását (1-2).
A Groupama Arénában 20 795 néző előtt elvesztett hazai meccse után a Fradi legközelebb három hét múlva a francia Nice-t fogadja az Európa-ligában.