tóth gabi
Talán kevesen számítottak arra, ahogy a Liverpool kezdte az új idényt. Szoboszlai Dominik és társai eddig remek teljesítményt nyújtanak.
Három meccs, három győzelem. Ez a Liverpool mérlege a Premier League új idényében, a csapat hét rúgott gól mellett egyet sem kapott. A The Athletic elemzést készített három játékos teljesítményéről, a középpályát, Ryan Gravenberc, Alexis Mac Allister és Szoboszlai Dominik játékát vette gorcső alá.
Úgy vélik, a nagy trió közös tulajdonsága az alkalmazkodóképesség. Mindhárom középpályással alapemberként számol Arne Slot vezetőedző, és a lap szerzője úgy véli, a különböző szerepek betöltésére való képességük az egyik oka annak, hogy tavaly nyáron szerződtették őket. A trió tényleg hatékonyan kezdett, Gravenberch és Szoboszlai különösen sok dicséretet kapott, a rugalmasságuk lehetővé teszi számukra, hogy domináljanak és diktálják a meccseket.
"Az első két meccsen Szoboszlai Dominik inkább a jobb oldalon játszott, Manchesterben a bal oldalon szerepeltettük őt" - mondta Slot a Sky Sportsnak a Manchester United elleni 3-0-s győzelem után. A felszínen ez apró változtatásnak tűnik, de létfontosságú részét képezte a Liverpool Old Traffordon aratott győzelmének.
A The Athletic elemezte a liverpooli hármas manchesteri játékát, majd hőtérképen külön Szoboszlai pozícióit. Jól látható, amit Slot mondott, a magyar válogatott középpályása Manchesterben valóban inkább a bal oldalon tűnt fel.
A manchesteri Casemirót a félidőben lecserélték, utána Szoboszlai a második félidőben többet variált a posztján, ami arra utal, hogy konkrét terv volt a brazil mögötti tér kihasználása a magyar légiós erőteljes futása révén. Szoboszlai jelenléte a bal oldalon több teret nyitott a Gravenberchnek.
"Olyan középpályásokra van szükség, akik tudnak futni, és ma hárman folyamatosan futottak. Ha párharcba érkeznek, elég agresszívek ahhoz, hogy megnyerjék azt" - mondta Slot. "Ez volt az egyik legfontosabb dolog, amiért ma nyerni tudtunk."
Manchesterben egyértelmű Mac Allister és Gravenberch játszotta a szűrő pozíciót, Szoboszlai a bal oldalon szerepelt. Az Ipswich ellen Szoboszlai és Gravenberch voltak a szűrők, míg Mac Allister jóval magasabban a bal oldalon futballozott. A Brentford ellen Szoboszlai olyan szerepkörben játszott, amely jobban megfelelt a Liverpool által a szezon előtt kidolgozott rendszernek és formának.
Slot hangsúlyozza, csapata és stílusa nem sokban különbözik elődjéhez, Jürgen Kloppéhoz képest, de a szervezettség, a távolságok és a három középpályás közötti zökkenőmentes rotáció figyelemre méltó változás. Ezek lehetővé teszik, hogy a vezetőedző egy lépéssel az ellenfél előtt járjon. Kiszámíthatatlan, ki, hogyan és hol fog játszani a középpályán.