tóth gabi
A Mercedes aktív hónapokon volt túl. A csapat még mindig nem jelentette be hivatalosan, hogy ki lesz a Ferrarihoz távozó Lewis Hamilton utódja. Ez azonban a nyári szünet után megváltozhat, a választás pedig az újonc Kimi Andrea Antonellire esett.
Lewis Hamilton még az idei Forma–1-es szezon kezdete előtt jelentette be, hogy 2025-től a Ferrarinál folytatja majd a pályafutását. Ezzel a Mercedesnél felszabadult egy ülés, ami még mindig betöltetlen. Utódjelöltekből nem volt hiány, kis túlzással a fél mezőnyt szóba hozták a topcsapattal, amely viszont úgy néz ki, döntött, és mindenkit meglepett.
Max Verstappennel ugyan többször is tárgyalt az istálló, ám a holland pilóta volt nem biztos abban, hogy a Mercedes jövőre a világbajnoki címért harcolhat, ezért maradni fog a Red Bullnál. Az olasz Autosprint információi szerint a Mercedesnél döntöttek, és az ifjú tehetségnek, Andrea Kimi Antonellinek adja meg a lehetőséget a következő idénytől George Russell csapattársaként. Az olasz lap tudni véli azt is, hogy a mindössze 17 éves olasz versenyző szerződtetését az Olasz Nagydíj hétvégéjén jelenti majd be a német istálló, szemlézte az írást az Origo.
Antonelli hosszú évek óta a Mercedes támogatását élvezi, idén az F2-ben szerepel, ahol a hetedik helyen áll. Az olasz pilóta jókor érkezhet az ezüstnyilasokhoz, ugyanis a csapat nagy formába lendült, az előző három futamból kettőt is megnyert.
Legutóbb 2007-ben, éppen Hamiltonnal történt meg az, hogy újoncként egyből top istállóhoz került, akkor a McLaren szavazott neki bizalmat, ahol rögtön az akkor regnáló világbajnok, Fernando Alonso volt a csapattársa.