RETRO RÁDIÓ

Milliárdos csodagyerekek dönthetik el az Eb előrehozott döntőjét

LL
Szerző
LL
Létrehozva2024. 07. 05. 09:30

A spanyoloknál Lamine Yamal, a németeknél Jamal Musiala robbant be végképp az Európa-bajnokságon. A focipályán már igazi világsztárok, a magánéletben még inkább gyerekek.

Az eddigi játékuk alapján talán a spanyol és a német labdarúgó-válogatott a legesélyesebb az Eb megnyerésére – egyikük mégis biztosan nem jut be még a legjobb négy közé sem. A két sztárcsapat pénteken (18.00, tv: M4 Sport), Stuttgartban egymás ellen játssza a torna első negyeddöntőjét. Emitt a kontinensbajnokság új korrekordere, Lamine Yamal (minden idők legfiatalabb játékosaként, 16 éves és 338 napos korában mutatkozott be a tornán), a házigazdáknál pedig a már 21 éves, de szintén kölyökként világsztárrá lett Jamal Musiala körül forog szinte minden.

A 16 éves Yamal két házi feladat között villog a foci-Eb-n
A 16 éves Yamal két házi feladat között villog a foci-Eb-n (Fotó: NurPhoto via AFP)

Yamal máris a Barcelona legnagyobb kincse. Kamasz kora ellenére már 90 millió euróra (35,5 milliárd forint) taksálják a piaci értékét, de a katalán sztárklub 1 milliárd eurós (394 milliárd forint) kivásárlási záradékot foglalt a szerződésébe. Az éves fizetése 2,5 millió euró (közel 1 milliárd forint). Mindehhez képest még a Barca-akadémia kollégiumi szobájában lakik, és annyira hiányzik neki az otthona, hogy a góljai után a hazai irányítószáma végét (304-et) formálja a kezeivel.

Amíg az Eb-n a csapattársai pihennek, neki tanulnia kellett, és elvégeznie a házi feladatait.

„Online kell kitöltenem a feladatokat és elküldeni a tanáraimnak. Remélem, nem bukok meg!” – nyilatkozta a 10. osztályt végzett sztár még a csoportkör idején. Azóta megkapta a bizonyítványát, mindenből átment, ezért a másnapi edzésen díszsorfalat álltak neki a játékostársai. Közülük egyébként a 37 éves Jesús Navas egyidős Yamal apjával, Mounir Nasrouival.

A németek már 3 gólos legjobbja, Jamal Musiala idősebb ugyan Yamalnál, de nemrég ő is csodagyerekként robbant be a Bayern Münchennél. 

2020-ban, alig 17 évesen Bundesliga-profi lett, egy év múltán bemutatkozott a Nationalelfben is, mostanra pedig már 33-szoros válogatott, 4-szeres német bajnok, BL-győztes és klubvilágbajnok. Eddigi 5 válogatottbeli gólja közül az utóbbi hármat ezen az Eb-n szerezte, egyet sajnos a magyar válogatott ellen.

Musiala és családja a német-magyar (2-0) Eb-meccs után
Musiala és családja a német-magyar (2-0) Eb-meccs után (Fotó: Jean Catuffe / Getty Images)

Ő most évente 9 millió eurót (3,5 milliárd forint) keres első profi szerződése értelmében, de az Eb után 20 millió euró (7,9 milliárd forint) feletti éves gázsit garantáló hosszabbítási ajánlattal várják a kenyéradói. Mégis csak pár hónapja költözött saját lakásba az édesanyjától, Carolintól, aki nemrég még a Volkswagen Polójával furikázta az edzésekre. Remekül sakkozik és mindig jól tanult, óriási benne a tudásvágy. Gyerekkora nagy részében Londonban járt magániskolába (ott élő nigériai apja, Daniel révén 7 és 16 éves kora között Angliában élt, a Southampton és a Chelsea akadémiáján focizott).

Ha valaki, akkor Musiala tudja értékelni Yamal mostani csillogását, hiszen hasonló úton tart már előrébb, mint a spanyol csodagyerek. 

Már 16 évesen ilyen szinten lenni, valóságos őrület!

„Még ellenfélként is jó látni, mennyire egyenletesen jó teljesítményt nyújt a legjobbak között. Az ő korában nekem még nem voltak meg azok a fizikai képességeim, hogy a profikkal tréningezzek” – utalt picit későbbi érésére Musiala, amikor Yamalról kérdezték.

A pénteki Eb-negyeddöntők

18.00: Spanyolország–Németország
21.00: Portugália–Franciaország
(A meccseket az M4 Sport közvetíti.)

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.